Máthé Balázs a Magyar Telekom Csoport jogi ágazati igazgatója

forrás Prim Online, 2007. március 29. 16:05
A társaság igazgatósága döntött arról, hogy a jogi terület közvetlenül az elnök-vezérigazgató irányítása alá kerül. Dr. Máthé Balázst nevezték ki a Magyar Telekom Csoport jogi igazgatójának.
Máthé Balázs 38 éves, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) Állam-és Jogtudományi Karán végzett 1995-ben. Egyéb tanulmányai keretében EU-jogot tanult az olaszországi Trentói Tudományegyetem Jogi Karán és néhány félévet végzett a JPTE Bölcsészkarán is. Jelenlegi kinevezése előtt Máthé Balázs 12 éven keresztül különböző nemzetközi ügyvédi irodáknál dolgozott: ebből 5 évet az egyik vezető globális jogi tanácsadó cég, a Linklaters budapesti irodájában, ahol a vállalati ügyekkel foglalkozó csoportot vezette. Fő szakterülete ügyvédként a nemzetközi vonatkozású vállalatfelvásárlások és vállalategyesítések (M and A), valamint a vállalatok irányítási struktúrája volt, és ezen belül jelentős tapasztalatokat szerzett szabályozott iparágban működő és tőzsdén jegyzett társaságokat érintő ügyletekben. Máthé Balázs a fő szakterületét kiegészítő ügyekben - kereskedelmi és szolgáltatási szerződések, versenyjog, ingatlanjog és munkajog - is gyakran járt el jogi tanácsadóként.

Az utóbbi években Máthé Balázs rendszeresen Magyarország legjobb, vállalati ügyekkel foglalkozó ügyvédei között került említésre az erre szakosodott jelentős nemzetközi összeállításokban.

Angolul, franciául, olaszul és spanyolul beszél. Máthé Balázs családos, két óvodás gyermek apja. Kedvenc időtöltései közé tartozik az utazás, a történelem, a síelés és a mountainbike.
Kulcsszavak: Magyar Telekom CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32