Eggyel több javítás érkezik a Windowshoz

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 10. 18:08
A szokásos frissítőcsomag ezúttal a gyorsan kiadott kurzorhiba javításának javítását is tartalmazza, így az eredetileg meghatározottnál egyel több frissítést tölthetünk majd le.
A Microsoft minden hónap második keddjére ütemezett frissítőcsomagja eredetileg 5 frissítést tartalmazott volna, a lista most egy fontosnak minősített, vagyis az automatikus frissítő beállítások mellett is letöltésre kerülő javítással bővül. Mint ismeretes, a két havi frissítés között a Windows kurzorkezelésének hiányosságára bukkantak, a könnyen kihasználható hiba súlyosságára tekintettel a Microsoft nagyon gyorsan elkészített egy időközben letölthető javítást. Ez azonban néhány kisebb inkompatibilitási hiányossággal küzd, mint az időközben kiderült. Eredetileg a vállalat csak a Realtek HD Audio Control Panel szoftvert nevezte meg, mint nem megfelelően együttműködő alkalmazást. Ez egy meglehetősen elterjedt program, ráadásul később kiderült, hogy a CD-Tag, az ElsterFormular és a TUGZip működésében is fennakadásokat okozhat a kurzorjavítás. Ezek közül az ElsterFormular kiemelten fontos, mivel főként Németországban sok cég használja az adókiszámításra kifejlesztett szoftvert. Egyelőre ezek az ismert problematikus alkalmazások, de idővel újabbak is felkerülhetnek a listára, így mindenképpen ajánlott az MS07-017 javítás javításának telepítése, amint megjelenik a Microsoft szerverein.
Kulcsszavak: security Windows

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40