Apple Szakmai Nap 2007

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 15. 20:30
A Kerpely Antal Computers Szakkollégium megrendezi az első Apple Szakmai Nap 2007 elnevezésű eseményt a Dunaújvárosi Főiskolán.
A szakmai nap szervezésének kiinduló ötlete az volt, hogy az Apple informatikai termékeit a mai informatika szakos főiskolai hallgatók hiányosan, vagy egyáltalán nem ismerik. Mint jövendőbeli szakembereknek illik széles látókörrel rendelkeznünk, legalább alapfokon megismerkedniük ezzel a területtel is. A szakmai nap külön apropója, hogy olyan előadásokat láthatnak az érdeklődők, amelyek nem csak az informatika szakos hallgatókat érinthetik, hanem több szakterületet is felölelhetnek, a kezdő laikustól a haladó szintig. Az előadások alatt az előadóterem előtti aula részben a kiállító cégek standjait lehet megtekinteni, valamint az Apple Hungary IMC és a NEXTLIFE Apple jóvoltából az Apple termékeivel is itt ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az előadásokon kívül jelen lesz több olyan kiállító cég is, amelyek profilja kapcsolódik az Apple termékeihez, például  külön előadói standon képviselteti magát az M-AUDIO cég cég is, akik "Ableton Live" és "Pro Tools" előadásokkal készülnek, valamint lehetőség lesz megtekinteni több terméküket is, mint például midi billentyűzeteket, külsős hangkártyákat, mixereket, stb.Az érdeklődők az előadások programját a http://kac.duf.hu/alma/index.php?go=folap címen érhetik el.

Időpont:
2007. április 18. (szerda) - 12:00-20:00
Helyszín:
Dunaújvárosi Főiskola A-épület A/9-es előadó
2400. Dunaújváros, Táncsics Mihály út. 1.
Kulcsszavak: Apple-hu oktatás Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32