A Nokia kínai beszállítója települ Komáromba
A cégvezető hozzátette, a társaság jelenleg egy közel kétezer négyzetméteres területet bérel. A raktározás mellett később tamponnyomási eljárással már Komáromban kerülnének rá a logók és feliratok a telefonok Kínában gyártott elő- és hátlapjaira.
A BYD Company Limited a vállalat honlapjának tájékoztatása szerint Kína száz legnagyobb elektrotechnikai társasága közé tartozik. A céget 1995-ben 30 fővel alapították, ma világszerte 90 000 embert foglalkoztat.
A cégcsoport forgalma 2002-ben megközelítette 300 millió dollárt, 2004-ben pedig már elérte a 845 millió dollárt.
A társaság vezető szerepet tölt be a tölthető áramforrások piacán, a telefonbillentyűzetek és házak előállítása mellett gyártanak kamerákat, kijelzőket és memóriakártyákat.
A cég külön részlege, négy gyárban összesen kétmillió négyzetmétert meghaladó alapterületen foglalkozik hagyományos, hibrid és elektromos meghajtású járművek gyártásával, 800 és 2400 köbcentiméter közötti motorválasztékkal.
Kapcsolódó cikkek
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- Mobilkészülék-gyárat létesít Kolozsváron a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- Kirajzolódik a Nokia Siemens Networks portfoliója
- Bővítik a Nokia komáromi gyárát, 300 millió legyártott készülék
- A Nokia és a Motorola növelte részesedését a mobilpiacon
- Egyesülhet a Nokia és a Siemens hálózati részlege
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.