Informatikai összefogás Észak-Magyarországon
A klaszter alapító oklevelének aláírói olyan környezetet szeretnének teremteni a régióban, amely alkalmas arra, hogy - egyebek mellett - a kutatás-fejlesztést koordinálja, növelje a térség verseny- és tőkevonzó képességét, a foglalkoztatottságot. Patkó Gyula szerint az észak-magyarországi informatikai klaszter létrehozása példaértékű az egész ország számára.
A tervezett projektek egy olyan "organikus fejlődést indítanak be, amely a többi gazdasági ágazat fejlődését is maga után vonhatja, így a térség hosszú távon is vonzóvá válhat a befektetők számára - mondta.
A klaszter (cluster) definíció szerint olyan horizontálisan, vagy vertikálisan kapcsolódó cégek integrációja, amelyek a kapcsolódó társadalmi intézményekkel együtt ugyanabban az ágazatban dolgoznak, regionálisan közel állnak egymáshoz, összeköti őket az innováció, a közösen racionalizált tevékenység.
Kapcsolódó cikkek
- Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- A fiatal nők neteznek a legtöbbet Nagy-Britanniában
- Adatlopástól félnek az internetezők
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
- A vállalati csaló profilja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.