Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
Infokommunikációs vállalati összefogással megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter - jelentette Kovács Zoltán, a klaszter munkaszervezetének vezetője csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Tájékoztatása szerint az alulról szerveződő nonprofit konzorcium célja, hogy ösztönözze a régió informatikai vállalati közötti együttgondolkodást és a közös projektek, fejlesztések, pályázatok, valamint ágazati lobbizás révén fokozza a tagvállalatok versenyképességét.
Kovács Zoltán elmondta azt is, hogy a klaszter megalakulását egyéves előkészítő munka előzte meg. Céljuk volt létrehozni egy olyan vállalati hálózatot, amely képes az egyes kis- és középvállalkozások kapacitásának összefogására, s ezáltal komoly megrendelések elnyerésére.
A klaszter létrehozását megelőzően a Baross Gábor regionális innovációs pályázaton 18 millió forintot nyertek információs központ, vállalkozási klub létrehozása. Ennek a sikere vezetett az informatikai klaszter megalakításához - tette hozzá.
Kovács Zoltán elmondta azt is, hogy az észak-alföldi régió 45 informatikai cége az alapító tagja a klaszternek, de miután a térségben 200 ilyen cég működik, számítanak a klaszter gyors bővülésére.
Beszámolt arról, hogy a klaszter első sikere megvan: megszervezték a helyi informatikai állásbörzét, ahol 400 informatikai helyet hirdettek a régióban.
Kovács Zoltán hozzátette: szoros együttműködésre törekednek a Debreceni Egyetemmel, ennek első fontos lépése, hogy szeptembertől az informatikai mesterképzésen részt vevő hallgatók a klaszter cégeinél tölthetik gyakorlatukat.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.