300 Mb/s-os "Super 3G" szolgáltatást tesztel Japánban az NTT DoCoMo

Milkovits Gábor, 2007. július 14. 18:21

A legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo bejelentette, hogy 300 megabit/s  sebességű mobiltelefonos technológiát tesztel, amit a cég „Super 3G-nek” nevezett el.

A szűk körű tesztelés során egyelőre két adótornyot, pontosabban egy adót és egy vevőt használnak, és mindkettő 4 darab MIMO antennával lesz felszerelve. A „hálózat” a tervek szerint 80 megabit/s-os feltöltést, illetve 300 megabit/s-os letöltést biztosít majd. Japánban a meglehetősen elterjedt 3G esetében ez mindkét irányban átlagosan 384 kilobit/s, míg az egyes területeken már bevezetett 3,5G-vel 5,7 megabit/s-os feltöltési, valamint 14 megabit/s-os letöltési sebesség érhető el. A „Super 3G” vagy 3,9G mindezt többek között úgy tudja elérni, hogy több hullámsávon, a DoCoMo esetében például 1,4; 3, 5, 10, 15 és 20 MHz-en is működik.

Az NTT DoCoMo szerint a jelenlegi 3G-nél mintegy százszor gyorsabb adatátvitelt biztosító Super 3G-t 2009-től fogják bevezetni, és innen már zökkenőmentes lesz az átmenet a negyedik generációs mobiltelefonos hálózati alkalmazások világába. Annyi bizonyos, hogy a nagysebességű mobilhálózatok valóban eladhatóvá tehetnek majd sok olyan szolgáltatást és terméket, amelyek a 3G hálózatok relatív lassúsága miatt egyelőre nem eléggé praktikusak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14