Synergon I. félév: 171 millió forint veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2007. július 30. 09:52

A Synergon Informatika Nyrt. az év első felében 8,095 milliárd forint értékesítési árbevétel mellett 171 millió forint veszteséget könyvelt el a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült és pénteken közzétett konszolidált gyorsjelentés szerint.

A bevételek 19 százalékkal maradtak el a múlt év első félévitől, amikor a vesztség 32 millió forintot tett ki.

A Synergon a második negyedévben 215 millió forint adózott nyereséget ért, el és a külföldi leányvállalatok mind a két negyedévben nyereségesek voltak.

Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) az első félévben 26 millió forint volt, a második negyedévben pedig elérte a 319 millió forintot, szemben ez előző év első félévi 292 millió és a második negyedévi 91 millió forinttal.

A gyorsjelentés szerint a szolgáltatások adták az árbevétel 30 százalékát, ami 5 százalékponttal marad el az előző év első félévi arányától.

Az értékesítés közvetlen költségei az árbevétel csökkenésénél nagyobb arányban, 24 százalékkal mérséklődtek. A Synergon egy nagy projektje -  amelybe alig vontak be alvállalkozót - 6 százalékos megtakarítást jelentett.

Üzemi szinten az év első felében 215 millió forint volt a veszteség, szemben a bázisidőszak három millió forint profitjával. A második negyedévben az üzemi szintű profit elérte a 191 millió forintot, míg egy évvel korábban még 48 millió forint volt a veszteség.

A csoport az első félév során 43 millió forint devizaárfolyam veszteséget számolt el, de a kamatbevételeknek köszönhetően 18 millió forint pénzügyi nyereséget könyvelhetett el. Az időszak végén a cégcsoport 907 millió forint készpénzzel rendelkezett, ami közel 400 millió forinttal kevesebb a bázisénál.

A Synergon Informatika Nyrt. konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén 8,957 milliárd forint volt, 14 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az 1,91 milliárd forint jegyzett tőkéjű cégcsoport saját tőkéje 5,218 milliárd forint volt, ami egy év alatt 26 százalékkal csökkent. A Synergon rövidlejáratú kötelezettsége június végén 3,69 milliárd forint volt, 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de ebből a hitel mindössze 35 millió forint volt. A hosszúlejáratú kötelezettségek 49 millió forintot tettek ki.

A Synergon részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek. A papír a csütörtöki tőzsdenapot 1805 forinton, az előző napinál 74 forinttal olcsóbban zárta és a forgalma megközelítette a 645 millió forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény árfolyama 1920 és 802 forint között mozgott.

Kulcsszavak: +mérleg +céginfo Synergon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36