Európai alkalmazottakat vesz fel a Google

Kiss Ádám Zoltán, 2007. szeptember 28. 09:43

A keresőóriás bejelentette, hogy az iparági trenddel szemben nem leépítéseket, hanem meglepően nagy ívű létszámbővítést tervez. Számos új karrier indulását jelentheti, hogy az új dolgozókat főként Európában kívánják foglalkoztatni.

Az IT iparágra gyakorlatilag a .com válság óta általánosan jellemző, hogy vagy az alkalmazottak leépítésére, vagy számuk szinten tatására törekednek a vállalatok, esetleg lebegtetik a létszámot kisebb felvételi és elbocsátási hullámokkal. A Google azonban időközben igazi óriásvállalattá nőtte ki magát, és a cég szerint, de az elemzők véleménye szerint is további bővülés előtt áll. Ezt támasztja alá a Financial Times információja, miszerint a cég nem kevesebb, mint harmadával kívánja növelni létszámát. A rendkívüli mértékű létszámbővítés egy már meglevő trend kicsúcsosodása. A cég idén március és június között 12238-ról 13786-ra növelte személyi állományát, ami 13 százalékos növekedést jelent, és itt nem részidő, hanem teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakról van szó. A Google most nem kevesebb, mint harmadával kívánja tovább növelni a vállalat személyi állományát az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) területek fontosságának növekedése miatt. Jó hír ezen belül az európai IT munkavállalóknak, hogy az új dolgozók döntő többségét a kontinensen szeretnék felvenni az elkövetkező három évben, ami pozitív hatással lehet a teljes európai IT szektorra, számos karrier kezdetét jelentheti és egyben felpörgeti a területtel kapcsolatos képzéseket és munkaerő-áramlást, hiszen több ezer új állásról van szó.

Kulcsszavak: Google +céginfo karrier

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32