Az EU ismét jóváhagyta a Sony-BMG egyesülést
Az EB 2004-ben egyszer már hozzájárult a két kiadó egyesüléséhez, azonban tavaly egy rivális cégek által beadott keresetre reagálva az Unió Elsőfokú Bírósága hatályon kívül helyezte a döntést. Az EB idén januártól igen alaposan újra felülvizsgálta a két cég és a teljes európai zenei piac helyzetét, kiemelten kezelve azt a kérdést, hogy a Sony BMG létrejöttével nem maradt-e túl kevés cég a porondon, és nem lett-e így nagyobb a veszélye a kartellezésnek és más verseny- és fogyasztóellenes visszaéléseknek. Mivel a Sony BMG 2004 óta működő cég, ehhez nem kellett elméleti számításokra hagyatkozni, és végül is úgy találták, hogy az összeolvadás nem veszélyezteti a szabad piacot, illetve a riválisok és a fogyasztók érdekeit.
A határozat után valószínűleg igen sok Európában tevékenykedő vállalat megkönnyebbült, hiszen a negatív döntés azzal járt volna, hogy egy három éve létező céget kellett volna szétválasztani, márpedig ezt sokan bizonyára veszélyes precedensnek tekintették volna. Az is igaz ugyanakkor, hogy a lemezeladások folyamatos hanyatlásával a kiadóknak érdeke is a konszolidáció, és valódi növekedés nélkül kevesebb is az esélye az erőfölény megszerzésének.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.