Több hordozható gép fogy, mint asztali PC

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 24. 18:08

Az amerikai piackutató IDC szerint az idei lesz az első olyan év a magyar PC-piac történetében, amikor több hordozható számítógépet értékesítenek, mint asztali PC-t.

Az IDC negyedéves PC felméréseiből kiderül, hogy 2006 III. negyedévétől kezdve a hordozható számítógépek eladásai rendre meghaladják az asztali modellekét. A mobilitás dinamikus előretörését jelzi, hogy míg a magyarországi asztali számítógép-eladások 2007. első felében közel 20 százalékkal csökkentek, addig a notebook-ok forgalma másfélszeresére emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Az asztali PC-k csökkenő áraik és növekvő teljesítményük ellenére sem képesek tartani a versenyt mobil gépekkel: az idén az első félévében a 200 ezer eladott számítógépből már közel 120 ezer notebook volt.

Az IDC szerint a hordozható gépeladások dinamikus növekedése részben annak köszönhető, hogy a kis- és közepes cégek számára nagyon fontos a mobilitás. Ezek a cégek ugyanis azzal is igyekeznek növelni hatékonyságukat, hogy egyre intenzívebben használják ki a mobil munkavégzés nyújtotta előnyöket.

Az IDC szerint a nagyvállalati szegmensben is megfigyelhető az előretörés, költségtakarékossági okokból ugyanis egyre preferáltabb a távmunka.

A mobil szélessávú szolgáltatások terjedése és a mobilszolgáltatók kapcsolódó előfizetési akciói szintén segítik a notebook-eladásokat, sőt, amint a vezeték nélküli internet-hozzáférés ára eléri a vezetékesét, további erős keresleti hullámra lehet számítani.

A vezeték nélküli helyi hálózatok terjedése is serkentőleg hat a mobilitásra, mivel a munkahelyen belüli rugalmasabb munkavégzés mellett a bevezetési és bővítési költségei is kisebbek a vezetékes LAN-nál.

Az IDC felmérése szerint a gazdasági megszorítások ellenére nő az otthoni felhasználók száma. Ennek legfőbb oka az, hogy a PC gyártók és a nagy áruházláncok versenye erős árletörő hatású, aminek köszönhetően a hordozható gépek átlagára az elmúlt egy év során mintegy 10 százalékkal csökkent. Az otthoni felhasználókra jellemző, hogy leginkább az olcsó modelleket keresik, és az áruházak aktuális akciói erősen befolyásolják döntéseiket. A notebook-ok vásárlása mellett szól az is, hogy teljesítményük mára versenyképes az asztali számítógépekével, sőt a háztartásokban már egyfajta státus-szimbólumnak is számít.

Az IDC előrejelzése szerint a notebook piacon továbbra is folytatódik a dinamikus áresés. Az eladott darabszám átlagos éves növekedési üteme meghaladja a 12 százalékot, és 2011-re várhatóan már évi fél millió notebook talál gazdára a magyar piacon. A bővülést a növekvő teljesítmény, a tovább csökkenő árak, valamint a vállalati és az otthoni szegmensben egyaránt erősödő mobilitás iránti igény fogja hajtani.

Kulcsszavak: PC notebook trend IDC

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32