Fish a PowerBuilder négylépcsős.NET integrációjáról
A múlt héten Bécsben rendezték meg a Sybase cég PowerBuilder .NET témájú nemzetközi konferenciáját, amelyre a térség PowerBuilder fejlesztőcégeinek képviselőit hívták meg. A szakmai eseményen David Fish, az amerikai cég technológiai evangelistája elemezte a PowerBuilder 11-es változatát és mutatta be a termék fejlesztésében fontos négy fő lépést.
Ismeretes, hogy a Sybase 2007 nyarán jelentette meg a PowerBuilder 11-es verzióját, amely az utolsó előtti nagy lépés a teljes .NET integráció felé. Fish szerint a Sybase célja, hogy a PowerBuilderrel egy olyan eszközt adjon a fejlesztők kezébe, amellyel továbbra is elképesztő hatékonysággal a leginkább elterjedt platformokra (.NET és J2EE) tudjanak fejleszteni. Hozzátette: "A 11-es verzió megjelenése igen fontos lépés a PowerBuilder életében, mivel a fejlesztők ettől a változattól kezdve tudnak .NET alkalmazásokat készíteni. A már meglévő PowerBuilder alkalmazások, webszolgáltatások átírás nélkül, néhány perc alatt átfordíthatóak a .NET 2.0 keretrendszerre (az eredmény natív .NET kód)".
Fish ismertette továbbá a Sybase négylépcsős .NET integrációs tervét, amely most ősszel harmadik állomásához ért. A PowerBuilder 9-ben mutatkozott be a webszolgáltatások támogatása, majd a 10-es verzióval párhuzamosan jelent meg a DataWindow.NET. A 11-es változat esetében lehetőség nyílik .NET alkalmazásokat (WinForm, SmartClient és WebForm), alkatrészeket (assemblies) és webszolgáltatásokat (ASP.NET) készíteni. A DataWindow esetében immár webszolgáltatást is megadhatunk adatforrásnak, frissítésre kerültek a szoftverben az adatbázis-meghajtók, valamint széleskörű Vista támogatással érkezik az eszköz. A Sybase-ben már folynak a PowerBuilder 11.1-es verzió megjelentetésének az előkészületei. Ez a változat várhatóan még idén piacra kerül és tovább bővíti a .NET-es lehetőségeket. A PowerBuilder 12 lesz a .NET-integráció negyedik és egyben végső fázisa -mondta David Fish. Az eszköz a Visual Studio 2008 személyében ráadásul megújult felhasználói felületet, új vizuális kontrollkészletet, és rengeteg hasznos funkciót fog kapni.
A Sybase a .NET mellett azonban továbbra is markánsan támogatja a Java (J2EE) többrétegű alkalmazásfejlesztést is. A PowerBuilder 11 megjelenésével egyidőben jelent meg a PowerBuilder Application Server PlugIn 1.0, amely lehetővé teszi, hogy a PowerBuilderben megírt szerveroldali NVO-k (non-visual objects) beépíthetőek legyenek a legnépszerűbb J2EE alkalmazás-szerverekben (JBoss, WebSphere és WebLogic).
Kapcsolódó cikkek
- Sybase: budapesti roadshow a Deák Palotában
- Magyar csapat az üzleti terv verseny kaliforniai döntőjében
- A Microsoft megnyitja a .NET Frameworks forráskódjait
- Nemzetközi weboldalépítő verseny
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság masszázzsal
- Széles körű .NET támogatás a PowerBuilder 11-ben
- Meta-matika Sybase módra, a PowerDesigner 12.5-tel
- Fejlessz, vagy csak szavazz a leghasznosabb Gadget-re!
- WCG 2007: Verseny a számítógépek előtt és a kifutón
- A Microsoft bejelentette az idei Imagine Cup győzteseit
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.