Egekben a Google-részvények a mobilpiacra való belépés hírétől
A Wall Streeten tegnap reggel 700 dollár fölötti rekordáron indult a kereskedés a Google-papírokkal, amire ez idáig még nem volt példa. Szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a napokban elterjedt a hír, hogy az internetes cég megbeszéléseket folytat a Verizon Wireless-szel saját mobilszoftverének és reklámalapú szolgáltatásainak bevezetéséről. Denny Strigl, a társaság vezetője nem tagadta a hírt, részleteket viszont nem közölt a sajtóval. Megbízható forrásokra hivatkozva több külföldi lap is megírta, hogy a Google az elkövetkező két hét során bemutatja majd a Windows Mobile-lal konkuráló operációs rendszerét, amelybe természetesen integrálják a cég saját szolgáltatásait. A 2004 óta a tőzsdén is jegyzett Google-részvények árfolyama ezen híreszteléseknek köszönhetően 700 dollár fölé ugrott, ami nyolcszorosa a három évvel ezelőtti kezdeti értéknek.
Kapcsolódó cikkek
- Úgy tűnik, végül a Microsoft ajánlatát fogadja el a Facebook
- Egymilliárd fölötti Google-nyereség
- 600 dollár fölött a Google részvényei
- Google alelnök az EMEA régióban
- Google vs. Microsoft: meghallgatás a DoubleClick felvásárlásról Washingtonban
- Európai alkalmazottakat vesz fel a Google
- Mélytengeri internetkábel lefektetését támogatja a Google?
- Sikeres és vitatott a tízéves Google
- Az EU a Google ügyfeleit kérdezgeti
- A Yahoo az Amerikai Vásárlói Elégedettségi Lista élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál
Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.