Symbian: "csak múló nátha" a Gphone Android

Mészáros Péter, 2007. november 10. 23:37

A Gphone, alias Google Android megjelenése után érdeklődéssel várta a világ az egyik legnagyobb ellenfél, a biztosnak tűnő pozíciókkal rendelkező Symbian reagálását, most megérkezett.

Az Android megjelenése igazi kavarodást okozott a mobil szoftverek világában, hiszen egy teljesen új, nyílt és az eddigieknél nagyobb kompatibilitást biztosító platform létrejöttét jelenti. A Google telefonszoftverének további érdekessége, hogy már színrelépésekor mintegy 30 cég áll mögötte, köztük a világ nagy készülék, chip és alkalmazásgyártói. Ennek fényében érdekes, hogyan reagál az egyik legérintettebb fél, a Symbian, mely kivételesen jó üzleti eredményt ért el a legutóbbi pénzügyi jelentések szerint. A Symbian 49 százalékos tulajdonosa a Nokia, így eddig könnyű helyzetben volt a vállalat, most azonban igazi ellenfélre talált a már jövő ősszel megjelenő Android személyében. A Symbian vezetői azonban inkább elbagatellizálják a rivális érkezésének hírét, szerintük az új platform ”csak múló nátha”, olyasmi, ami elkerülhetetlen, de nem tart sokáig, megemlítve, hogy szerintük szinte minden negyedévben érkezik egy Linux rivális, mégsem kavarja fel igazán a jelenlegi állapotokat. A meglehetősen könnyed nyilatkozatok szerint azért nem tartanak az Androidtól, mert szerintük a Google nem rendelkezik elég tapasztalattal ezen a területen, azt azonban nem kommentálták, hogy a platform mögött olyan cégek állnak, mint a Motorola, az LG, vagy éppen a Texas Instruments.

 

Kiss Ádám Zoltán

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32