Logisztikai központot avatott a Nokia Komáromban
Tízezer négyzetméteres, automata csomagoló berendezésekkel felszerelt logisztikai központot avatott csütörtökön Komáromban a Nokia.
"A 10 millió eurós beruházás a gyár területét 60 000 négyzetméterre növeli és ezzel a Nokia komáromi beruházásainak értéke eléri a 160 millió eurót" - mondta el a megnyitón a vállalat logisztikáért és gyárakért felelős alelnöke.
Raimo Puntala hozzátette, hogy bővítik a Komáromban gyártott termékek skáláját és a korábbinál fejlettebb telefonok gyártását is itt végzik.
A Nokia szeptember elejétől 300 fővel növelte a komáromi gyár létszámát, a vállalatnál közel 6000 fő dolgozik Magyarországon, ebből 5500-an Komáromban.
A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, körülbelül 100 millió eurós költséggel. Az üzemben 2000 januárjában indult meg a kereskedelmi termelés és 2006 novemberében elkészült a 300 milliomodik mobiltelefon. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós költséggel, új üzemcsarnokkal bővítették.
A cég harmadik negyedéves üzleti jelentése szerint az adózott eredmény 85 százalékkal, 1,56 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 845 millióról, s ezzel jócskán túlszárnyalta az elemzők várakozásait. A nyereségráta 22 százalékra emelkedett az előző évi 13 százalékról.
Az árbevétel 28 százalékkal 12,9 milliárd euróra nőtt. A Nokia 112 millió készüléket adott el világszerte a harmadik negyedben, majdnem annyit, mint három legközelebbi versenytársa együttvéve.
Kapcsolódó cikkek
- Humán erőforrás szolgáltató központot nyitott a Nokia Komáromban
- Várakozáson felüli Nokia-nyereség
- Európa legértékesebb márkája a Nokia
- Mobilreklám-céget vesz a Nokia
- Több mint 300 embert vesz fel a Nokia Komárom
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.