Hogyan juthatnak el a hirdetések minden felhasználóhoz?
Sikerrel zárult a Google és a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért közös e-kereskedelmi konferenciája
Bőgel György, a szövetség elnöke megnyitóbeszédében üdvözölte az egybegyűlteket és megnyitotta a konferenciát, amelynek első érdemi előadását Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség internettagozatának vezetője tartotta. Megtudhattuk, hogy az online hirdetési piac ma Magyarországon mintegy 13-14 milliárd forintot tesz ki, ami a teljes reklámtorta hozzávetőleg 7-8%-a. Ez az összeg becslések szerint 2010-re meghaladja a 26 milliárd forintot, ami körülbelül 13%-os részesedést jelent. Novák Péter kitért arra is, hogyan változtak meg a médiafogyasztási szokások az online világ előretörésének hatására: az internetezők egyértelműen kevesebb időt töltenek tévézéssel, mint a világhálót nem használók. A jelenleg domináns hirdetési módszereket elemezve kiderült, hogy ezek nem túl hatékonyak, hiszen a netes bannerekre és pop-up reklámokra a felhasználók 47,1, illetve 59%-a teljesen immúnis.
Szutor Ferenc, az Adverticum Zrt. kereskedelmi igazgatója a tartalomszolgáltatókat egyre erőteljesebben sújtó hirdetésblokkolás kivédésére mutatott be egy megoldást. Elmagyarázta, hogy min alapul maga a blokkolás, amely ellen ezideig nem volt védelem, hacsak egy tartalomszolgáltató nem bojkottálta azokat a böngészőket, amelyek intézményesen teszik lehetővé a hirdetések kiszűrését. Az Adverticumnál azonban kifejlesztettek egy szoftvert, s ez sikeresen ki tudja iktatni a forrás alapon szűrő hirdetésblokkoló rendszereket, például a Firefox Adblock pluginját. A szoftver kísérleti verziója a http://adproxy.prim.hu weboldalon már működik.
A kávészünetben felélénkült társaságot Cziráki Kata, a Carnation médiatervezője egy online hirdetési kampány teljes folyamatába vezette be a tervezéstől a végrehajtáson át egészen a kiértékelésig. Az érdeklődők képet kaphattak arról, hogyan zajlik egy profi internetes médiakampány, ha azt nem házon belül, hanem egy ügynökséggel karöltve intézik. Ehhez a témához szorosan kapcsolódott Végvári Imre, az Arcus Interactive Group kommunikációs igazgatója, aki az interaktív marketing elméletével és a legfrissebb nemzetközi trendekkel ismertette meg hallgatóit. Kiderült, hogy az interaktív marketing világszerte viharos gyorsasággal terjed, hiszen 2006-ban pl. az USA-ban a hagyományos média- és reklámbevételek 4,2, az online hirdetések 23,1%-kal nőttek. A fenti trend Magyarországot sem hagyta érintetlenül: a Szonda-Gfk 2007. első félévére vonatkozó közös médiaanalízise szerint az első 12 legnagyobb elérést nyújtó média közül hat már az interneten található.
Az ebédet megelőzően Sziebig Péter, a Klikkmánia vezető tanácsadója az ügynökségek szerepét mutatta be a keresőmarketing területén, majd egy esettanulmány segítségével vázolta fel egy tipikus hirdető fejlődéstörténetét, végül pedig általános piaci körképet adott a hazai helyzetről.
A délután folyamán a Google két előadója, Stekkelpak Zoltán és Reszler Gábor külön szekciókban, a keresőmarketingben jártas, illetve abban járatlan potenciális felhasználóknak, kis- és középvállalkozások képviselőinek mutatta be, hogyan tehetik ismertebbé vállalkozásukat, valamint hogyan tehetnek szert minden korábbinál hatékonyabb és mérhetőbb módon új ügyfelekre. A gyakorlati bemutatóval tarkított előadások nagy sikert arattak, amit jól jellemzett a hallgatóság soraiból érkező rengeteg kérdés.
"A konferencián résztvevők nagy száma azt mutatja, hogy az online marketing és az internetes kereskedelem egyre nagyobb érdeklődésre tart számot hazánkban. Fontosnak tartom, hogy a nagyvállalatok mellett a magyar kis- és középvállalkozások is megismerjék a nemzetközi trendeket, és versenyképesek maradhassanak nyugat-európai, távol-keleti vagy akár észak-amerikai vetélytársaikkal szemben is. Biztos vagyok benne, hogy ez a konferencia fontos lépés volt ezen az úton" - összegezte tapasztalatait a rendezvényről Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője.
A konferencián elhangzott előadások a SzEK honlapjáról tölthetők le .pdf vagy .pps formátumban
Kapcsolódó cikkek
- E-kereskedelmi konferenciát szervez a Google és a SzEK
- 2007-ben is keresik az Év Honlapját
- Tovább terjeszkedik az Etarget
- A sikeres keresőmarketing 10 szabálya
- Testre szabott reklámok: két év előny
- A marketingesek 3 igazsága
- 300 millióért újabb reklámcéget vesz a Yahoo
- Reklám- és Kiadói Megoldások Üzletág a Microsoft-nál
- A gyors változásokra felkészült, korszerűbb adservert mutatott be az Adverticum
- Szöveges hirdetés vállalati logóval
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.