Erősít az LG a globális branding területén

forrás Prim Online, 2007. december 5. 16:58

A szórakoztató elektronikai piac egyik vezető szereplőjeként ismert LG Electronics három hónapos globális kiválasztási procedúrát követően jelölte ki a londoni központú Bartle, Bogle, Hegarty (BBH) reklámügynökséget a cég globális stratégiai marketing kommunikációjának megtervezésére.

„Célunk az LG, mint erős és átfogó márka erősítése világszerte, hiszen amellett, hogy tevékenységünk több üzletágat is felölel - sőt azokon belül számos további kategóriát is - fontos, hogy a fogyasztó tudatában az LG egyetlen márkaként éljen, amely az innovatív technológiát és a legújabb designt jelenti számukra. Hiszem, hogy a BBH kiváló partner lesz ezen céljaink elérésében. Szerencsések vagyunk, mert a kiválasztási procedúra legjobbjai közé erős résztvevők jutottak be. A versenyben lévő ügynökségek prezentációi mind inspirálóak voltak, ezért nehéz volt egyetlen egyet kiválasztani. Azért döntöttünk a BBH mellet, mert a cég szakemberei valóban átlátják a vásárlókat és a kommunikációt érintő feladatokat, és ezzel kiemelkednek a többi pályázó közül” – mondta Sung-Hun Han, az LG globális brand marketingjének vezetője.

Az LG jelenleg széleskörű, globális irodahálózattal rendelkező ügynökségeket is pályáztat, amelyek partnerként működnének közre a BBH-val a helyi feladatok elvégzésében. Folyamatban van még a pályáztatás a globális digitális marketing ügynökségek között is, illetve kiválasztásra kerül egy médiaügynökség is. A kiválasztási procedúrát lezáró végső döntés néhány héten belül várható.

Már az első pillanattól kezdve az volt az LG célja a pályáztatásokkal, hogy olyan ügynökségeket válasszon partneréül, amelyek képesek a céget támogatni egy globális, üzletágakon és földrajzi területeken átívelő minőségi marketingkommunikációs stratégiai kivitelezésben.

A globális brandinget és marketinget erősítő folyamat egy fontos mozzanataként az LG Electronics az ír származású Dermot Boden-t nevezte ki az újonnan létrehozott Globális Marketing Vezetői pozícióra.

Dermot Boden Koreában, az LG szöuli központjában kezdte munkáját decemberben. Új munkakörében Boden feladata lesz kialakítani a cég globális marketing stratégiáját és tökéletesíteni a marketingrendszer működését. Boden korábban a Pfizer gyógyszergyártó cég északkelet-ázsiai régiójának vezetője volt.

A BBH az LG-vel karöltve azonnal belekezd a brand stratégiák kidolgozásába szerte a világon. Az első kampányokat 2008 tavaszára tervezik.

Boden esete nem egyedi jelenség a feltörekvő globális ázsiai cégek körében és minden bizonnyal egy új trend kialakulásának lehetünk tanúi. A kínai elektronikai óriás Haier Group például szintén nem egy kínai származású embert, hanem az amerikai Larry Rinaldit kérte fel a cég globális chief brand officer pozíciójának betöltésére. Rinaldi korábban a Motorola pekingi központjának volt az elnöke és az ázsiai régió chief marketing officere éveken át, mielőtt elindította saját ügynökségét 2005-ben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32