Wii helyett vásárlási utalványt kínál a Nintendo karácsonyra

Genda Csongor Zoltán, 2007. december 17. 11:26

A Nintendo a karácsonyi szezonban vásárlási utalványok kibocsátásával akar enyhíteni a mérhetetlen Wii-hiányon, tehát az idén sok amerikai csupán egy darab cetlit talál majd a fa alatt.

A japán elektronikai konszern már hónapok óta nem tud annyi új generációs játékgépet legyártani, mint amennyire igény volna, s főképpen igaz ez most az ünnepek előtt, hiszen most még többen akarnak Wii-t venni, hogy azzal lepjék meg szeretteiket. A konzol nem csupán Európában, hanem világszerte hiánycikknek számít annak ellenére, hogy a vállalat havi 1,8 millió példányra növelte termelési kapacitását. A Nintendo azonban nagyobb szeletet akar hasítani az év végi bevásárlási tortából, mint amennyit gyártósoraik megengednének, ezért az Egyesült Államokban olyan speciális kuponokat fognak kiadni, amelyeket a fogyasztók januárban, a raktári készletek újbóli feltöltése után beválthatnak majd egy Wii játékgépre. Az illetékesek közölték, hogy több tízezer ilyen utalványt bocsátanak ki az elkövetkező napokban, hogy legalább ennyivel is több konzolt értékesítsenek az ünnepi szezonban.

Kulcsszavak: konzol Nintendo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

A CineBeam Q-val újra megkezdi a projektorok forgalmazását Magyarországon az LG

Az LG az elmúlt években nem értékesített projektorokat a magyar piacon, 2024-ben azonban újra visszatérnek a cég otthoni vetítői. Az első modell, ami újra nálunk is kapható, rögtön egy újdonság: a januári CES-en bemutatott LG CineBeam Q, ami egy kompakt, szinte műtárgyként is értelmezhető 4K projektor. A készülék egyelőre kizárólag az LG webáruházában kapható, itt viszont 15% kedvezményt kapnak azok, akik elsőként megrendelik a terméket.

2024. április 30. 16:17

Egyszerű Airpods-tisztítás és új vezetékes headset gamereknek

Neked is fejtörést okoz, hogy mivel tudnád Apple Airpods fülhallgatódat megfelelően és károkozás nélkül tisztítani? Vagy épp teljesen másban vagy, és azon agyalsz, hogy milyen gaming headsettel tudnál megszabadulni a késleltetéstől? Akkor érdemes továbbolvasnod, mert a Sandberg most mindkét problémára elhozta a megoldást!

2024. április 28. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55