Közel egymilliárdos szaúdi üzletet kötött a Nokia Siemens
A szerződés része, hogy az 50-50%-os tulajdonjogú finn-német közös vállalat 5 éven át üzemelteti az általa kiépített hálózatokat. A megbízás igazán jó hír a Nokia Siemens számára, mivel jelenleg meglehetősen nehéz a piaci helyzet. A fejlett térségekben ugyanis az utóbbi időben visszafogják a beruházásokat, a fejlődő országokban viszont a robbanásszerű növekedés és az éles verseny rendkívüli módon leszorította az árakat.
A Zain, a legnagyobb kuvaiti mobilszolgáltató tavaly 6,1 milliárd dollárt fizetett a harmadik szaúdi mobilkoncesszióért. A társaságnak hagyományosan az Ericsson a hálózatépítő partnere, ugyanakkor a mostani megállapodás sem jelenti feltétlenül azt, hogy a svéd vállalatot kizárják az üzletből. A Nokia Siemens ugyanis csak az alaphálózatot építi, vagyis a rádiós infrastruktúra kiépítéséhez más cégeket is bevonhatnak még a jövőben. Ennek ellenére az Ericsson papírjainak árfolyama a hírre reagálva 2,5 százalékpontot esett a tőzsdén, míg a Nokia részvényei 0,36%-kal drágultak.
Kapcsolódó cikkek
- Két vetélytárs a Magyar Telekomnak a Telekom Slovenije eladásánál
- Nem gyárt több mini-winchestert a Hitachi
- Szlovéniában terjeszkedne a Magyar Telekom
- Fontos évet zárt az Adobe
- Nyugatra terjeszkedik az LLP
- A T-Online-tól igazolt kommunikációs vezetőt a T-Systems
- Hálózatmenedzselő céget vett a Nokia Siemens Networks
- A HTCC cégei az Invitel Távközlési Zrt.-be olvadtak
- Kommunikációs igazgatóval erősít a Vodafone Magyarország
- IT-biztonság - Sicontact: 1 milliárd forint bevétel
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.