Debreceni fiatalok Rotterdamba készülnek

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 30. 09:40

Négy debreceni fiatal nyerte meg a Budapesten megrendezett EuroSkills 2007 nevű informatikai versenyt. A csapat a hollandiai Rotterdamban képviseli Magyarországot a szeptemberi európai döntőn.

A Microsoft Magyarország és a Cisco Magyarország - együttműködésben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézettel - tavaly nyáron hirdette meg az EuroSkills 2007 nevű informatikai versenyt, amelyre több mint 300 csapat 1200 diákja nevezett. Közülük 25-en jutottak a középdöntőbe. A hétvégén a budapesti Hegyhát Általános Iskola és Gyermekotthonban megrendezett döntőn hat csapat mérte össze tudását - számoltak be a szervezők a kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A helyszín választása nem volt véletlen, a támogató cégek arra törekedtek, hogy a négy fős csapatok a valós életben hozzanak létre maradandót. Ezért a versenyzők egy részének az volt a feladata, hogy kiépítse a gyermekotthon szobáinak vezetékes és vezeték nélküli internetkapcsolatát, megújítsa az intézmény weboldalát, felállítsa a központi levelezőrendszert és dokumentumtárat, miközben a többieknek el kellett készíteniük a gyermekotthon életét és a versenyt bemutató kiadványt.

A döntőt a Team Spirit nevű debreceni diákcsapat nyerte meg, amelynek tagja: Berke Zoltán, Farkas Máté, Madarasi Zoltán és Szőke Péter. A diákok a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola tanulói.

"Mindenkinek megvolt a feladata, de a verseny lényege a csapatmunka volt, ezért egymással is meg kellett beszélnünk a tennivalókat. Szükség volt a folyamatos kommunikációra" - mondta a távirati irodának Berke Zoltán, a győztes csapat egyik tagja. Hozzátette: a szeptemberben megrendezendő rotterdami európai döntőn mindenképpen nyerni szeretnének. Addig azonban komoly felkészülés vár rájuk, amelyet a támogató cégek biztosítanak.

A sajtótájékoztatón Horváth Csaba, a főváros oktatásügyért felelős főpolgármester helyettese a győzteseknek gratulálva hangsúlyozta: példaértékűnek tartja az iparág összefogását.

A Cisco Hálózati Akadémia nagy hangsúlyt fektet a jól hasznosítható gyakorlati tudás megszerzésére. Egy ilyen rendezvény jó alkalom arra is, hogy a fiatalokban rejlő szakmai ambíciók megmutatkozzanak - fogalmazott György László, a Cisco Magyarország államigazgatási üzletág igazgatója.

Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója
kiemelte: a cég fontos törekvésének tartja a fiatalok képzését és gyakorlati ismereteik bővítését, hiszen olyan szakemberekre van szükség, akik fel tudják venni a versenyt a 21. század informatikai kihívásaival.

"Mi is nyertesek vagyunk" - mondta Kis Gézáné, a Hegyhát utcai Általános Iskola és Gyermekotthon igazgató helyettese. Hozzátette: az intézményben 60, többnyire államilag nevelt, sajátos nevelési igényű gyermekek élnek. Örömét fejezte ki, hogy helyet adhattak az EuroSkills 2007-nek és megköszönte a döntőn résztvevő diákok munkáját, valamint a versenyt támogató cég adományát, amelynek köszönhetően a Gyermekotthon minden szobájába került egy-egy laptop.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32