Hama Kft.: 2,7 milliárd forint bevétel 2007-ben

MTI Sajtóadatbank, 2008. február 18. 08:56

Az elektronikai tartozékok forgalmazásával foglalkozó magyarországi Hama Kft. 2,7 milliárd forint bevételt ért el 2007-ben, a cég idén 3 milliárd forint bevétel elérését tervezi - közölte a cég az MTI-vel.

A cég közlése szerint a bevétel 37 százalékát teszi ki a memóriatermékek és a számítástechnikai kiegészítők forgalmazása, az otthoni szórakoztatóelektronikai termékek kiegészítői 26 százalékos részt hasítanak ki a teljes bevételből. Ezt követik a fotótartozékok 23 százalékos, majd a mobilkiegészítők 9 százalékos részesedéssel.

A közlemény szerint a németországi központú Hama felvásárolta a francia Thomson híradástechnikai cég tavaly felszámolt tartozék- és kiegészítőportfoliójából megmaradt készletét és a jövőben a fej- és fülhallgatókat, az univerzális távirányítókat és szobaantennákat, mint kiegészítő "vendégmárkákat" forgalmazza.

Hangsúlyozzák, hogy ezeket az eszközöket később fejlesztik és gyártani is fogják, a Hama azonban nem jogutódja a Thomsonnak.

Az akvizícióból - mivel a Thomson termékeket Magyarországon is forgalmazzák - a magyarországi leányvállalat egymillió euró forgalombővülést remél.

Az idei beruházásokkal kapcsolatban közölték, hogy a cég tervezi raktárbázisának mintegy 2000 raklappal történő bővítését, mintegy 1,2 millió euró költségvetéssel.

A Hama által forgalmazott SanDisk memóriakártyák piaci részesedése 31 százalék - ezzel, illetve az audió-, videó-, antenna- és komputerkábelek területén a cég piacvezető Magyarországon.

A 70 millió forint saját tőkével rendelkező magyarországi Hamát 1993-ban alapították, a cég 100 százalékban a Hama GmbH & Co KG tulajdona és negyven főt foglalkoztat.

A németországi Hama-t 1923-ban alapították Drezdában, jelenleg 16 ezer multimédia kiegészítőt forgalmaznak (ebből 5 ezret Magyarországon).

A cég 11 leányvállalatánál 2000 főt foglalkoztatnak világszerte.

Kulcsszavak: +céginfo HAMA-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55