IBM-Hitachi együttműködés 32 nm-es csipek fejlesztésére

Milkovits Gábor, 2008. március 10. 21:12

Az IBM és a Hitachi bejelentették, hogy a jövőben közösen fejlesztenek 32 nanométeres, majd ennél is miniatürizáltabb technológiával processzorokat nagyteljesítményű szerverekhez.

A CPU-ágazatban jelenleg a 45 nm-es a legfrissebb alkalmazott technológia; az Intel 2007 utolsó negyedéve óta forgalmaz ilyen eljárással gyártott processzorokat, míg az AMD az idén készül átállni. A miniatürizáció lényege, hogy minél több tranzisztort tudjanak egy szilíciumlapon, majd magán a csipen elhelyezni, ezáltal megnövelve a lapkák teljesítményét és ezzel párhuzamosan olcsóbbá téve a gyártást. Így aztán minden gyártó komoly fejlesztéseket folytat ebben az irányban; az Intel-nek is van már 32 nm-es fejlesztési projektje, amelyből az első CPU-kat már jövőre forgalomba szeretnék hozni. 

Az IBM és a Hitachi korábban már folytatott kooperációt nagyteljesítményű vállalati szerverek fejlesztésében és más területeken, a processzorok terén azonban idáig még nem. A kiadott közös sajtóközlemény szerint először a 32, majd végül a 22 nanométeres technológia terén szeretnének közös eredményeket elérni, miközben különös hangsúlyt fektetnek a félvezetőeszközök és –struktúrák elemzésének új módszereire, illetve az atomi mérethez közelítő eszközök fizikájának megértésére. Egyelőre sem az együttműködés pénzügyi vonzatairól, sem pedig a tervezett közös termékek megjelenéséről nem nyilatkozott egyik fél sem.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32