Kórokozó él vissza a VirusBuster nevével
A Víruslaboratórium vezetője, Szappanos Gábor tájékoztatása szerint a károkozó virusbuster.personal.v3.20.regfile.by.arcade.exe néven elektronikus levelekhez csatolt állományként terjed. A vírus elemzése, besorolása és az azonosításához szükséges kódsorozat meghatározása nem okozott különösebb nehézséget, hiszen a meglehetősen jól ismert Bagle féreg egy változatáról van szó. Ennek megfelelően a VirusBuster biztonsági megoldásainak rendszeresen frissítendő szignatúraállománya – a kártevők azonosításához szükséges adatbázis – természetesen már tartalmazza a virusbuster.personal.v3.20 elleni védekezéshez szükséges információt is.
A VirusBuster fejlesztési vezetője, Stange Szilárd szerint a féreg azonosítása tapasztalt felhasználók számára egyébként sem okozhat gondot, hiszen már a névadás módja önmagában felkeltheti a gyanút arra, hogy az elektronikus küldemény csatolmánya valójában számítógépes kártevő.
Egy mostani jó hír kapcsán Stange Szilárd arra is emlékeztet, hogy a VirusBuster Kft. nevével már máskor is előfordult visszaélés. Az A29 név alatt működő vírusíró brigád ugyanis néhány napja jelentette be feloszlását, és a csoportosulás vezetője ugyancsak a VirusBuster fedőnevet használta. Ha hinni lehet a "hivatalos visszavonulást" bejelentő közleményének, akkor a felhasználói közösség fellélegezhet. A meglehetősen kreatív és innovatív A29-hez fűződik ugyanis például a symbianos mobiltelefonokat fertőző hírhedt Cabir, továbbá az első Pocket PC-s károkozó, a Duts, az NTFS állományrendszer "Alternate Data Streams" képességeit elsőként kihasználó Stream, valamint a Windows és Linux alatt is fertőző Lindose nevű számítógépes kártevők elkészítése.
Kapcsolódó cikkek
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Maces kártevő szedi áldozatait
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
- Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés
- Teljesen új moduláris védelmi rendszer: VIPRE 4.0
- Elmaradottak vagyunk még a kórokozóinkban is?
- A Windows automatikus futtatás funkcióját használják ki a kártevők
- Hamis Microsoft vírusirtó terjed
- Trojan.FraudLoad - látszólag a saját internet-szolgáltatónktól érkezik
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.