3G iPhone az első félévben?

Milkovits Gábor, 2008. március 29. 11:02

Ismét egy újabb találgatás látott napvilágot a sajtóban a leendő harmadik generációs mobilkommunikációs megoldással ellátott iPhone megjelenésével kapcsolatban, ám ezúttal komoly piaci elemzők tollából.

Scott Craig, a Bank of America (BoA) elemzője szerint az Apple még az idei első félévben, azaz legkésőbb a nyár elején piacra dobja a 3G iPhone-t, akár 3 milliós induló készlettel. Ehhez nyilvánvalóan már most folynia kell a gyártásnak, így több mint valószínű, hogy a BoA meg nem nevezett távol-keleti fizikai gyártóktól, illetve alkatrész-beszállítóktól szerezte az értesüléseit. Craig szerint az Apple további 8 millió 3G iPhone-nal készül a harmadik negyedévre, ami azért érdekes, mert korábban a teljes 2008-as évre vonatkozóan számolt ennyi készülék értékesítésével.

Az Apple természetesen szokásához híven a hivatalos termékbejelentés előtt nem kommentálta a Bank of America prognózisát, ugyanakkor más elemzők is szinte teljesen azonos jóslatokat jelentettek meg. A Current Analysis nevű cég például egyenesen tudni véli, hogy a harmadik generációs hálózati megoldással ellátott iPhone júniusban, az eredeti készülék következő szoftverfrissítésével egy időben érkezik majd. Akárhogy is, a BoA előrejelzésének megjelenése után közel 3 százalékponttal drágultak az Apple papírjai a tőzsdén.

Kulcsszavak: iPhone Apple mobiltelefon UMTS

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36