Elindult az Oracle Junior képzésének tavaszi szemesztere
A 2007 tavaszán indult képzés első szemeszterére 100 fő jelentkezett, közülük tíz fő sikeresen el is helyezkedett az Oracle-nél, illetve valamelyik partnercégénél. A 2007. őszi szeminárium hallgatói még a vizsgák és az Oracle University képzés előtt állnak, de már most valószínűsíthető, hogy tovább emelkedik a partnercégeknél sikeresen elhelyezkedők száma. Az Oracle a vidéki hallgatók számára is elérhetővé teszi a tanfolyamot, a tananyaghoz pedig rugalmas hozzáférést biztosít. Ennek eredményeként az Oracle Junior képzés tavaszi szeminárium sorozatára több mint 500 fő regisztrált, fele-fele arányban képviselve a fővárosi és vidéki intézményeket. A korábbi két szemeszter tapasztalatait, eredményességét összegezve az Oracle Hungary arra számít, hogy a partnercégeknél közel negyven fő fiatal informatikus tud majd elhelyezkedni a képzést és a vizsgákat követően.
Az Oracle partnereivel és az oktatási intézményekkel a munkaerőpiaci trendekre reagálva indította el a programot, melynek célkitűzése, hogy olyan magas színvonalú képzést biztosítson, mely megfelel az informatikai oktatással foglalkozó intézmények elvárásainak, továbbá a partnerek számára olyan munkatársakat képezzen, akik aktuális, naprakész, piacképes tudással rendelkeznek, ismerik a legfejlettebb, korszerű Oracle technológiákat és termékeket.
A tavaszi szemináriumsorozat tematikájában az Oracle adatbázis-kezelője és adatintegrációs megoldása, adattárház-technológiák, illetve az üzleti intelligencia megoldások szerepelnek (Oracle Database, Oracle Data Integrator, Oracle Warehouse Builder, Oracle Business Intelligence Suite). A sorozat végén a hallgatók egy teszt kitöltésére kapnak lehetőséget, és a megfelelő eredményt elért hallgatók oklevelet kapnak. A szemináriumsorozatot követően a Junior képzés következő fázisára felvételt nyert diákok egy 240 órás emelt szintű, intenzív szakmai tréningen vehetnek részt Oracle University oktatás keretében köztesszoftverek témakörben. Az Oracle partnerei ezután kínálnak munkalehetőséget a legjobban teljesítő hallgatóknak.
Kapcsolódó cikkek
- Felsőoktatási dialógus a Magyar Telekom kezdeményezésére
- A diákok több mint egyharmada e-felvételizett az idén
- Tölgyessy Péter és Mocsai Lajos előadása az Oracle-felhasználók magyarországi konferenciáján
- Új informatikai képzési program a Debreceni Egyetemen
- Ez nem jótékonyság, ez üzlet
- Ingyenes kurzus az Oracle-től köztesszoftver-fejlesztés témában
- Megállapodtak az Elektronikus Információ Szolgáltatás program finanszírozásáról
- Modern infokommunikációs termek a BGF Zalaegerszegi Intézetében
- Online fogadóórákat szervez a Kodolányi
- Blahut Boglárka az Oracle Hungary alkalmazás üzletágának igazgatója
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.