Több mint 250 millió európai használja rendszeresen az internetet
A rendszeres használók 80 százaléka rendelkezik szélessávú internetes kapcsolattal, és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos információk 60 százaléka hozzáférhető az interneten keresztül. A szélessávú hálózati kapcsolódások terén tapasztalható erős növekedésnek köszönhetően a vállalkozások háromnegyede, az iskolák kétharmada és az orvosok fele használ gyors internetes hozzáférést.
Magyarországon az internetet használók arány az uniós átlaghoz (51 százalék) közelít, 49 százalék a brüsszeli adatok szerint. A szélessáv-hozzáférés 2006-ban Magyarországon az iskolákban közel 80 százalékos volt, míg az összlakosság arányában idén januárban 14 százalékos (a 68, illetve 20 százalékos EU-átlaggal szemben).
A jelentés szerint az Európa Unió rendelkezik a világ legnagyobb fejlett fogyasztói piacával.
Tavaly az internet közel 40 millió új rendszeres használót vonzott.
A jelentés kitér a 20082010-es időszak főbb kihívásaira is. Ezek között a szakterületen végzett kutatások fokozását, az új online technológiák használatának bátorítását és népszerűsítését említi, illetve az olyan páneurópai közszolgáltatások támogatását, mint a határokon átnyúló elektronikus személyazonosítás vagy az elektronikus aláírás.
Kapcsolódó cikkek
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- Ashton Kutcher a Twitteren segít felépíteni az orosz Szilícium-völgyet
- A tinik által feltöltött személyes adatok akár örökre elérhetők maradnak
- Végéhez közeledik a "digitális évtized"
- Negyven milliárd euró szélessávú internethálózat kiépítésére
- Egyre több kínai vásárol az interneten
- A közösségi oldalak 1,38 milliárd fonttal rövidítik meg a brit gazdaságot
- Átvették az uralmat a nők az interneten
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.