Az EMC főtechnológusa a tárolás innovációjáról

Kovács Attila, 2008. április 21. 19:35

A hazánkban tartózkodó Ken Steinhardt, az EMC főtechnológusa (CTO) „EMC Storage Innovation – Today & Tomorrow” címmel ma előadást tartott Budapesten. A legfontosabb hazai EMC-ügyfelek és a szaksajtó részvételével fémjelzett eseményen Steinhardt a technológiai kérdáések felől közelítve, az üzlet és informatika általa látott sajátosságairól, az EMC szerepéről, az ügyfelek visszajelzései alapján megalkotott jövőbeli tervekről beszélt.

Ken Steinhardt 1994 óta dolgozik az EMC-nél. Különböző vezetői pozíciókat töltött be az EMC Corporation massachusettsi központjában (technológiai elemzésért felelős vállalati igazgató, marketingvezető, divízióvezető). Főtechnológusként több EMC-ágazat (Symmetrix, Connetrix, Select) is beszámolási kötelezettséggel bír felé. Korábbi igazgatói pozíciója mellett 2006-ig az EMC szóvivője és fő sajtó-kapcsolattartója is volt, elsősorban a termékportfoliót és stratégiát tekintve. 2006 óta fő feladata, hogy trendet teremtsen, illetve a piac által szabott trendek előtt járjon úgy, hogy a világpiaci cég meghatározó szereplőjeként hidat építsen partner-ügyfél-EMC között. Steinhardt három szakterületet ítél kiemeltnek: az IT infrastruktúra virtualizációját, az iSCSI témát, és az üzletfolytonosságot (utóbbi a folyamatos adatvédelem fontosságát, a katasztrófavédelmet és adatvisszanyerést öleli fel).

A tárolás innovációjáról tartott mai előadáson elhangzott néhány gondolat, megállapítás a következő.

  • Továbbra is robbanásszerű adatnövekedés várható a világon (2007: 161 milliárd Gbájt, 2010: 988 milliárd Gbájt);
  • az EMC a k+f területén 5000 embert foglalkoztat;
  • az iparág legkorszerűbb átfogó informatikai infrastruktúra portfoliójával rendelkezik ma az EMC;
  • az IT tárolást igénylő felhasználók mai főbb elvárásai: pontos pozícionálás, könnyű használat, az adatok de-duplikációja, VMware-affinitás, információs biztonság, migrációs és virtualizációs képességek (virtual privisioning);
  • az EMC Symmetrix DMX-3 és DMX-4 rendszereinél megvalósították a (gyorsabb végrehajtást és könnyebb használatot jelentő) virtual privisioning folyamat-végrehajtást;
  • a Clariion termékekre is kifejlesztették a virtual provisioning-et; ennek eredményeként ma a Clariion  tárallokációja és eszközbeállítása a korábbinál sokkal könnyebb;
  • az IP tárolók területén (EMC Celerra N520 és N540) is egyszerűsödött, gyorsabbá vált az üzembe helyezés folyamata;
  • fontos eredmény a Céariion--VMware integrálás megvalósítása;
  • az információ-biztonság területén nem kevesebb, mint 80 kielégítendő komponenssel számol az EMC;
  • a már az EMC Storage-al integrált RSS enVision termék Symmertix (2008. 3. negyedév) és Clariion (2008. 2. negyedév) integrációja is rövidesen megvalósul;
  • új igények jelentkeznek: energiacsökkentés, hatékonyabb energiafelhasználás, "green storage-ot támogató technológiák (2008.2. negyedév);
  • a flash meghajtók hozzák az ultra nagy teljesítmények felé az áttörést (Enterprise Flash Storage); a Symmetrix rendszereken az új (és drága) flash technológia 30-szoros IOPS-javulást, 10-szer gyorsabb válaszidőt eredményez; a flash-drive eszközök ideálisak a kis látenciájú nagy tranzakciós munkaterhelésekre (gyorsítják az adatbázisokat, csökkentik a batch feldolgozási ablakok számát, hasznosak az adatbázis logok, indexek és sűrűn elért táblák használatára, jól teljesítenek VMware környezetekben;
  • az EMC és az IBM közösen dolgozik az új mainframe kompatibilitás érdekében;
  • a jövőben várható EMC eszközök között lesz új DMX flash-drive-okkal, új AX4, a consumer piacra pozicionált új LifeLine.
Kulcsszavak: EMC EMC-hu adattárolás

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36