A Telekom Adományvonallal a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek oktatásáért
2008. májusban és júniusban a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítványt támogatják azok, akik a Telekom Adományvonalat hívják a 1788-as számon. Az alapítvány a hívásokból befolyt összeget a súlyosan, halmozottan sérült tanköteles korú gyermekek számára elindított fejlesztő iskolai oktatás biztosítására és bővítésére kívánja fordítani.
A Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetben élő emberek és a társadalom egymásra találásában közreműködhessen. Más integrációt segítő tevékenységeik mellett gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézményt működtetnek Pécsett, ahol a dél-dunántúli régióban élő ép értelmű mozgássérült, illetve tanulásban vagy értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos gyerekek képességfejlesztésével, habilitációjával, rehabilitációjával, oktatásával és nevelésével foglalkoznak.
A Telekom Adományvonal (1788) a Magyar Telekom vezetékes és mobil hálózatából érhető el, a hívás és az sms-küldés ára 100 forint. Domino előfizetésről kezdeményezett hívás kivételével az összeg áfamentes. A két hónap alatt beérkező hívások árát a hívók adományaként teljes egészében a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány kapja meg.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.