Itthon is elindul a Google "Modellezd le egyetemed" nevű tervezőversenye
forrás Prim Online, 2008. május 6. 10:38
A Google 2008-ban nemzetközi szinten is meghirdette "Modellezd le egyetemed" nevű versenyét, ahol a feladat nem egy makett összerakása, hanem valamely felsőoktatási intézmény épületének és udvarának virtuális felépítése a Google Sketchup tervezőprogram segítségével. A versenyre, amelynek honlapja francia, német, spanyol, olasz és japán nyelven is elérhető, idén tavasszal a világ minden tájáról jelentkezhetnek az egyetemek, főiskolák tanulói.
A feladat három részből áll: az iskola épületeinek és udva-rának lemodellezése a Google SketchUp segít-ségével, a campus helyének meghatá-rozása a Google Earth-ben, és a versenyre való nevezés, amit a versenymunka a Google 3D Warehouse-ba (a SketchUp-ban készített tervek és modellek gyűjtemé-nyébe) való leadásával lehet megtenni. A versenyben legjobbnak bizonyuló csapatok tagjai és a legráter-mettebb egyéni indulók (max. 30 fő) Apple iPod Touch készüléket, Nintendo Wii játékkonzolt, Google pólót és sapkát nyernek. A díjak mellett minden résztvevő örök dicsőséget szerez magának és iskolájának.
A versenyen bárki indulhat, akár csapatban, akár egyedül, aki valamilyen felsőoktatási intézmény tanulója. A modellek benyújtásának határideje: 2008. június 1.
A résztvevők csatlakozhatnak a Google Competition Group fórumhoz (http://groups.google.com/group/2008-model-your-campus-competition/), ahol megbe-szélhetik a versennyel kapcsolatban felmerülő kérdéseiket, ötleteiket és problémáikat.
A versenyről bővebb információ a http://contest.sketchup.com/intl/en/ internetes oldalon található.

Kapcsolódó cikkek
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Google AdWords szemináriumok kezdőknek
- A Google-nél akar dolgozni a diákok többsége
- Function 2009 digitális művészeti találkozó és demoscene party
- Újra IBM 48 órás programozó bajnokság
- Magyar diákok nyerték a 2009-es ThinkQuest nemzetközi weboldalépítő versenyt
- Svéd siker a 24 órás budapesti programozóversenyen
- Kiosztották az első keresőmarketing-specialista okleveleket
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
2024. december 22. 10:27