A BT Global Services magyarországi beruházása nyerte el az év legjobb befektetése díját

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 9. 09:19

A BT Global Services magyarországi beruházása nyerte el pénteken az Európa legjobb befektetésének járó díjat a franciaországi La Baule-ban megrendezett befektetési világkonferencián. A díjat Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter nyújtotta át a cég elnökének, Francois Barrault-nak.

A beruházás megvalósításában játszott szerepéért a legjobb európai fejlesztési ügynökségnek járó díjat pedig Rétfalvi György, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt. (ITD Hungary) vezérigazgatója vehette át.

Idén hatodik alkalommal rendezték meg június 4. és 6. között az európai versenyképességgel foglakozó befektetési világkonferenciát a Párizstól 450 kilométerre, az Atlanti-óceán partján található La Baule-ban. A háromnapos rendezvény - amely a tavalyi 900 után idén 1200 résztvevőt vonzott - a nemzetközi ipari befektetők és a befektetést kínáló európai szervezetek és politikusok egyik legfőbb találkozóhelye.

A konferencia zárónapján negyedszerre ítélték oda a legvonzóbb befektetésért járó díját három kategóriában, amelyek közül az információs és kommunikációs technológiák kategóriájában bizonyult legjobbnak a BT Global Services magyarországi beruházása. A díjra pályázni lehetett, s a beérkezett húsz pályázat zsűrizését az Európai Bizottság, az Europe + Alapítvány, az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég, az Eurada, nemzetközi befektetők és a díjátadást közvetítő EuroNews hírtelevízió képviselői végezték.

A telekommunikációs és IT szolgáltatásokat nyújtó, a londoni és a New York-i tőzsdén is jegyzett brit BT (korábban British Telecom) Global Services magyarországi fióktelepét 1999-ben, a vállalat kelet-közép-európai központjaként Budapesten hozta létre. A BT a fővárosban 2004-ben nyitotta meg regionális központját, majd tavaly 40 munkatárssal új regionális üzleti kiszolgáló központot hozott létre Debrecenben. A várost a magasan képzett, angolul beszélő helyi munkaerő és a közép-kelet-európai piacokhoz való földrajzi közelsége miatt választotta a BT. Az új központ a BT különböző részlegeinek ügyfeleit támogatja a kereskedelmi tevékenységektől kezdve a technológiai, termékfejlesztő feladatokon át az ügyfélszolgálatig.

A tervek szerint a BT a korábbi 250-ről az év végéig 600-ra emeli magyarországi munkahelyei számát, ebből a budapesti irodában 350, Debrecenben pedig 250 fő dolgozik majd. Az új központ hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen egy gyorsan fejlődő, nyitott szellemiségű és technológiailag fejlett város képét nyújtja - olvasható a pályázatban.

A beruházás teljes összege 31,4 millió euró.

A BT a világ egyik legnagyobb kommunikációs szolgáltatója és megoldásszállítója, s több, mint 170 országban van jelen.

Tavaly is magyarországi beruházás, az Antenna Hungária Zrt. új tulajdonosa, a francia Telediffusion de France  (TDF) érdemelte ki az Európa egyik legvonzóbb befektetéséért járó díjat a La Baule-i befektetési világkonferencián.

Kulcsszavak: BT +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32