Budapestről is segíti az IBM a Bristol-Myers Squibb HR-tevékenységét
Globális HR folyamatainak támogatására a Bristol-Myers Squibb gyógyszeripari konszern az IBM-mel 10 évre szóló, 324 millió dollár értékű szerződést kötött abból a célból, hogy munkatársainak egységes, bármikor és bárhonnan elérhető HR szolgáltatásokat nyújtson.
A szerződés értelmében az IBM kompenzációs, juttatási, toborzási, továbbképzési, bérszámfejtési folyamatokat segít, HR telefonos ügyfélszolgálatot működtet, valamint ezekhez kapcsolódóan informatikai szolgáltatásokat is biztosít a Bristol-Myers Squibb-nek. Az IBM a gyógyszeripari cég globális munkaerő állományának adatait egységes portálon összesíti, amelyet az arra jogosult dolgozók, menedzserek és HR munkatársak a világ minden részéről elérhetnek.
A Bristol-Myers Squibb globális HR támogatását az IBM három helyszínről, Budapestről, a több mint ezer főt - nyelveket jól ismerő közgazdászokat, bölcsészeket - alkalmazó IBM ISSC szolgáltató-központból, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről, Manilából biztosítja számos országba: az Egyesült Államokba, Puerto Ricóba, az Egyesült Királyságba, Írországba, Franciaországba, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba és Belgiumba, valamint kismértékben további 40 olyan országba Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, Európában és Amerikában, ahol a cégnek leányvállalatai vannak.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Invitel: kevés cég él az informatikai kihelyezéssel
- Új HR-menedzser a Canon Hungária Kft.-nél
- Virtuális workshop a szuperportálról
- Új generációs outsourcing: Siemens hibridfelhő-számítóközpont
- Idén még stagnál, jövőre már nő az informatikai outsourcing piac
- IBM X5 szerverek: jelentős memóriabővítés új hardver nélkül
- IBM POWER7: versenytárs nélkül
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- 100 GHz-es graféncsip az IBM-től
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.