Ballmer: nem kezd ész nélküli felvásárlásokba a Microsoft
Miután a Yahoo elutasította a Microsoft 47,5 milliárd dolláros vételi ajánlatát és a részleges felvásárlást is elhárította, a sajtóban hírbe hozták a szoftveróriást többek között a Facebook közösségi portállal (amelyben már kisebbségi tulajdonos), illetve a Time Warner AOL internetes részlegével is. Ballmer most tisztázta a sajtó előtt, hogy nem egyszerűen valamilyen webes alkalmazást szándékoznak amúgy „kilóra” megvenni, hanem a kiszemelt célpont egyértelműen a Yahoo internetes hirdetési platformja (volt), amelyet akár külön, önmagában is hajlandóak lennének (vagy lettek volna) megvásárolni.
A sajtóban megjelent találgatásoknak ugyanakkor korábban éppen maga Ballmer adott tápot május végi moszkvai nyilatkozatával, amelyben kijelentette, hogy a Yahoo tervezett, ám később meghiúsult felvásárlása sosem volt a vállalat stratégiai terve, így most legalább van szabadon elkölthető 50 milliárd dollárjuk. A szoftvercég később fontosnak tartotta, hogy pontosítsa vezérigazgatója szavait: szerintük Ballmer úgy értette, hogy nem ez az egyetlen lehetséges stratégia, hanem vannak más lehetőségeik is.
Kapcsolódó cikkek
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Javult a Yahoo negyedéves eredménye
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
- 79 millió dollárt költött a Yahoo a Microsoft felvásárlás átgondolására
- Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer
- Elérkezett az idő a Yahoo felvásárlására
- A nagybefektetők eladnák a Yahoo keresőrészlegét
- A Yahoo keresőrészlegére pályázik a Microsoft
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.