Citibank PIN-kódokat loptak tömegesen

Kiss Ádám Zoltán, 2008. július 2. 19:01

Három feltételezett elkövető felbecsülhetetlen mennyiségű PIN-kódot tulajdonított el 2 millió dollár társaságában, a Citibank amerikai hitelkártyáinak adatait szerezték meg.

A New York-i szövetségi bíróság előtt három feltételezett elkövetőnek kell felelnie tettéért, ám az ügyben egyelőre több a kérdőjel, mint a tény. Az egyik nagy kérdés a megszerzett adatok száma, akár többmilliós tételről is szó lehet. A visszaélések során körülbelül 2 millió dollárt emeltek le a számlákról, ami nagyobb mennyiségű, akár milliós adatlopást feltételez. Ezt annak alapján gyanítják a szakértők, hogy az ilyen esetekben a nagyobb összegek leemelése szinte azonnali lebukást, és a banki tranzakció visszavonását eredményezi még az ablakperiódusban, amikor az egyik bank már átutalta a pénzt, de a valóságban azt még nem könyvelték el a fogadó pénzintézetnél. Mivel a visszaéléseket tavaly október és idén március között követték el, vélhetően több ezer néhánydolláros tételt emeltek le apránként. Az adatok megszerzésének módja sem teljesen világos, valószínűleg a pénzmozgásokat jóváhagyó szervereken keresztül szerezték meg a PIN-kódokat, annyi bizonyosnak látszik, hogy egy kifinomult, színtisztán virtuális bűncselekményről van szó, az elkövetők nem kerültek kapcsolatba ATM-ekkel, így nem valamilyen hagyományos primitív módszerről van szó.

Kulcsszavak: hacker security Citibank

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52