BrandFestival: a döntéshozók éves stratégiai találkozója

Verseny és együttműködés. Te hol állsz?

forrás Prim Online, 2008. augusztus 27. 14:58

A vérprofi stratégának egy lépéssel előre kell gondolkodnia versenytársai válaszlépéseivel szemben. Hasonló stratégia szükséges számos gazdasági helyzetben. A BrandFestival idén is megrendezi a stratégiai kommunikációs találkozóját azok számára, akiknek fontos, hogy innovatív ötletekkel tartsák magukat az élmezőnyben. Az idei konferencia az „Együtt. Működik!” alapgondolat jegyében, hazai és külföldi neves előadók segítségével elemzi a versengő és együttműködő stratégiában rejlő lehetőséget, rávilágít az innovatív vállalkozói szellem hosszabb távú hatásaira. Az előadók között igazi nagyágyúkat is köszönthetünk, hiszen két Nobel-díjas - a játékelmélet szakértője, Robert J. Aumann, illetve a gazdasági növekedés terén végzett kutatásai által világhírnévre szert tett Edmund S. Phelps - is elfogadta meghívásunkat.

A BrandFestival Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb és legnépszerűbb stratégiai kommunikációs találkozójának idei célja annak bemutatása, hogy mit jelent a verseny és az együttműködés kapcsolata a XXI. század vállalatának stratégiai gondolkozásában.

A piacgazdaság sikerei kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a versengés a hatékonyság fokozásának egyik legbiztosabb eszköze. Ugyanakkor bizonyos „lélektani pillanatokban” képesnek kell lennünk arra, hogy kiaknázzuk a rivalizálás mellett a kooperációban rejlő erőket is. Néhányan már felismerték az összefogás erejében nyugvó potenciált!

Az idei BrandFestivál elhozza azokat a vezéregyéniségeket, akik gondolatgazdag előadásokkal osztják meg a résztvevőkkel a márkaépítés, versengő és együttműködő stratégiaalkotás terén szerzett tapasztalataikat. Olyan egyéniségek gazdagítják majd az előadók népes táborát, akiket a klasszikus vállalkozói értékek mellett, a stratégiai szemlélet, kockázatvállalási hajlandóság, innovatív és perspektivikus gondolkodás jellemez.

Elfogadta meghívásunkat többek között: Alexander Brody (magyar származású reklámszakember), Csíkszentmihályi Mihály (a Flow-élmény tudományos megalapozója).

A számos nemzetközi és hazai kiválóság mellett körünkben üdvözölhetjük majd Robert J. Aumann és Edmund S. Phelps két világhírű Nobel-díjas tudósokat is.

Aumann - a 2005-ös közgazdasági Nobel-emlékdíj birtokosa - játékelmélettel kapcsolatos tudományos munkássága paradigmatikus változást hozott az elmúlt néhány évtized közgazdaságtudományi ismeretrendszerében. Kutatásaiban matematikai módszerekkel elemzi a különböző döntéshozók stratégiai cselekvését, olyan „univerzális” elméleti modellt konstruálva, amely segíti a kereskedelmi és üzleti konfliktusok elkerülését. Gondolatait például a nemzetközi biztonságpolitikai, gazdasági és politikai konfliktusok megoldásában kamatoztatták. Játékelméleti konklúziói segítségével az iparági szereplők választ kaphatnak, hogy mikor eredményesebb a versengő és mikor az együttműködő stratégia érvényre juttatása.

Edmund S. Phelps 2006-ban vívta ki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elismerését. A gazdasági növekedés terén végzett tudományos munkásságával, illetve a gazdaságpolitika hosszú és rövid távú hatásai közötti kapcsolat elmélyítésével vált közismertté, s egyben méltóvá a Nobel-emlékdíjra. Élharcosa annak a gondolatnak, hogy a gazdaság fejlettségét nem elsősorban az intézményrendszer, a demográfiai trendek, a tőkeképződés, a technológiai fejlődés, makrogazdasági környezet, hanem az adott ország kulturális sajátosságai, értékei határozzák meg leginkább. Érdemei közé tartozik, hogy munkássága nyomán olyan - az eddigi nemzetgazdasági teljesítményt körülíró kemény gazdasági mutatószámokon túlmutató - „soft” fogalmak kerültek a közérdeklődés fókuszába, mint az új gondolatok iránti nyitottság, a készség azok felhasználására vagy a szociális partnerség. A magyar munkaerő-piac jelenlegi adatait ismerve érdemes lehet meghallgatni a munkanélküliség nagyságát befolyásoló piaci erőkkel foglakozó eszmefuttatását.
Hisszük, hogy e két igazi világnagyság és a többi nívós előadó nevével fémjelzett szakmai párbeszédet szorgalmazó országos szintű találkozó alkalmat teremt a nemzetközi piacokon történő változások megismerésére. Lehetőséget nyújt a szakemberek számára a vélemény-cserére, a különböző szakmai nézetek, problémák ütköztetésére és a lehetséges megoldások felkutatására, új távlatokat nyitva ezzel üzleti elképzeléseiknek.
A rendezvényen az előadások mellett kerekasztal-beszélgetések, szakmai workshopok segítenek a legújabb elméletek és gyakorlatok megismerésében.
A kétnapos BrandFestival értékét tovább emeli, hogy idén először kerül kiosztásra az év leginnovatívabb stratégai gondolatáért járó „Arany Dió” díj is, amellyel a stratégiai gondolkodás innovációja előtt szeretnénk tisztelegni.

Időpont: 2008. szeptember 18-19.
Helyszín: Hotel Visegrád*****, wellness és konferencia hotel.
A részletes program megtalálható a www.brandfestival.hu oldalon.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32