Sávválasztó asszisztens, tényeken alapuló útvonaltervező Magyarországon is
A TomTom IQ Routes tényeken alapuló útvonaltervező rendszer. Az útvonalat az éppen aktuális úton mért sebesség alapján, és nem pedig korábban beállított, sebességre vonatkozó közlekedési jelzések alapján számítja ki. IQ Routes így minden olyan tényezővel számol, amely befolyásolhatja a gépjárművezetők célba érését, mint például a közlekedési lámpákat, körforgalmakat, meredek lejtőket vagy fekvőrendőröket. Ezt követően a készülék kiválasztja a legrövidebb menetidejű útvonalat. Az esetek 50%-ában ez mindig eltérő és gyorsabb útvonalat jelent, ezáltal jelentős menetidőt, pénzt és benzinköltséget takarítva meg.
Ez az útvonaltervező technológia több mint 10 milliárd kilométernyi megtett útvonalon, a TomTom felhasználók által éveken át név nélkül összegyűjtött, korábban mért sebességadatokra épül.
A TomTom GO x30 széria tartalmazza a "fejlett sávválasztó asszisztenst" is. A közlekedési csomópontok valósághű megjelenítése a kijelzőn, jól átlátható, jól időzített nyilakkal jelölve a követendő nyomsávot, mindig hasznos információt nyújtanak a gépkocsivezetők számára az éppen rájuk váró közlekedési helyzetekről. A kijelzőn megjelenített állóképeken az út mentén kijelzett táblák színeit követő táblák használatával a gépkocsivezető még jobb rálátást kap a környezetéről.
A TomTom legújabb térképgaranciájának használatával a jelenlegi TomTom GO 930 és GO 730 felhasználók, akik nemrég vásárolták meg készülékeiket, hozzáférhetnek az IQ Routeshoz és a sávválasztó asszisztenshez úgy, hogy a TomTom HOME-on keresztül ingyenesen letöltik a legújabb TomTom térképet. Az IQ Routes és a sávválasztó asszisztens 2008 októberétől a TomTom GO x30-as termékcsalád mindegyikén elérhető lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Start2 és XL IQ Routes Edition2: új modellek a TomTomtól
- Új TomTom GO x50 sorozat
- Június végétől Magyarországon is kapható a női igényekre szabott navigátor
- Ingyenes, online útvonaltervező a TomTom-tól
- A TomTom elleni szabadalmi per vajon csak a kezdet?
- TomTom magyarul
- Magyarországi kereskedelmi igazgatót nevezett ki a TomTom
- Online útvonaltervező a TomTomtól
- Teljes termékpalettájával az orosz piacra lép a TomTom
- Törökország térképével bővült a TomTom kínálata
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.