Előadás és fejlesztői versenysorozat a nyílt forráskód világáról
Az Open Source Farm néven meghirdetett előadás és fejlesztői versenysorozat a nyílt forráskód világát mutatja be az érdeklődőknek. A 2008. októbertől 2009. márciusig tartó eseménysorozat célja, hogy a havi rendszerességű találkozások segítségével megvalósuljon az állami, önkormányzati, egyetemi, kutatói, civil és vállalati szféra információcseréje, és lehetőséget teremtsen a technológiai és kulturális innováció legfrissebb eredményeinek bemutatására, a fejlesztői közösségek párbeszédére.
Az eseményt a Microsoft is támogatja. A Microsoft az elmúlt években számos helyen bizonyította, hogy partnere a nyílt forráskódot támogató közösségeknek és aktívan keresi azokat a lehetőségeket, ahol az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva a rendszerek együttműködését elősegítheti. Míg a termékek szintjén erős a verseny, a fejlesztésben és oktatásban az együttműködés a jellemző napjainkban a különböző cégek között. Éppen ezért kiemelt fontosságú a Microsoft számára, hogy az előadás-sorozat december 11-i állomásán együttműködés és kommunikáció témakörben megszólalnak a cég képviselői is, és eszmét cserélhetnek az interoperabilitásról és platformokról, illetve az ide vágó technológiákról és megoldásokról.
A rendezvényekre a belépés ingyenes, az előadássorozat teljes programja, illetve további információ az Open Source Farm weblapján érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Új típusú webfejlesztői versenyre toboroz a Microsoft
- Linux alá is készül a Steam
- Milliós megtakarítások nyílt forráskódú szoftverekkel
- Informatikai Szakmai Napok a Debreceni Egyetemen
- A Sony száműzi a Linuxot a PS3-ról
- Öt egyszerű lépésben .NET-ről Linuxra
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- Egymilliárd eurót ér a Linux kernel
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.