Erős negyedévet zárt az Intel

Genda Csongor Zoltán, 2008. október 15. 22:03

Az Intel közzétette harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, melyből kiderül, hogy a vállalat a várakozásokon felül teljesített, a jövőt illetően azonban visszafogottan nyilatkozott a csipgyártó.

Az Intel operatív nyeresége 12%-kal, 3,1 milliárd dollárra nőtt, ami részvényenként 35 cent többletet jelent. A tavalyi esztendő ugyanezen időszakához képest a forgalom azonban csupán 1%-kal emelkedett, a vállalat bevétele 10,2 milliárd dollár. Az elemzők korábban sokkal gyengébb eredményeket prognosztizáltak, ám a vállalat felülmúlta a várakozásokat. Az Intel bejelentette, hogy a mostani az egyik legsikeresebb harmadik negyedévük. Paul Otellini vezérigazgató elmondása szerint a növekvő keresletnek és az alacsony előálítási költségeknek köszönhető a mostani sikeres negyedév. Az Atom processzor népszerűsége is hozzájárult a magas profit eléréséhez, a vállalat csupán ebből 200 milliós forgalmat bonyolított.

A harmadik negyedévet illető előrejelzéseket illetően azonban óvatos  a vállalat, Otellini szerint egyelőre nem lehet megjósolni, milyen hatása lesz a globális gazdasági válságnak az IT-piacra. Ennek ellenére is az Intel 10,1-10,9 milliárd dollár forgalmat remél a következő három hónapban.

Kulcsszavak: Intel +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32