Tetemes veszteség, elhalasztott intézkedések a Motorolánál
Szerdán beszámoltunk róla, hogy a mobilgyártó elbocsátásokat tervez, illetve egy egész Android-alapú termékcsaláddal készül megjelenni: nos, Jha most mindkét kérdéssel kapcsolatban mondott újat. Először is, az elbocsátások és a kapcsolódó átszervezések révén a cég mintegy 800 millió dollárt szeretne lefaragni jövő évi kiadásaiból, ami azt jelenti, hogy a leépítés sok embert érint majd. Ami pedig az Android mobilokat illeti, ezek Jha szerint legkorábban sajnos csak 2009 második felében érkeznek majd.
Jha a sajtónak a társaság tervezett kettéválasztásáról is beszélt; a leginkább problémás mobiltelefonos divízió leválasztására szerinte leghamarabb csak 2009 harmadik negyedéve után kerülhet majd sor. A társ-vezérigazgató a jelenlegei „makroökonómiai környezettel” indokolta a lépés elhalasztását, ami azonban azt is jelentheti, hogy mindeddig nem sikerült megfelelő befektetői partnert vagy netán vevőt találniuk az üzletág számára. A cég egyébként már egy évvel ezelőtt is veszteséges volt, igaz, akkor „csak” 40 millió dollár volt a hiány.
Kapcsolódó cikkek
- A Motorola felvásárolta a BitBand céget, Dan Moloney távozik
- A Motorola megválna nem-mobilos üzletágától?
- Ismét nyereséges a Motorola
- Új marketing vezető a Motorolánál
- Motorola: tovább a lejtőn, Android telefon csak az utolsó negyedévben
- Tetemes veszteség és vezetőváltás a Motorolánál
- További 4000 embert küld el, Nagy-Britanniából ki is vonul a Motorola?
- Elbocsátások, Android-fejlesztések a Motorolánál
- Csekély nyereséget termelt és megőrizte 3. helyét a mobilpiacon a Motorola
- A vártnál rosszabb eredmény a Motorolánál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.