Veszélyben a Yahoo-Google reklámszövetség

Genda Csongor Zoltán, 2008. november 1. 18:18

A Wall Street Journal értesülései szerint a két legnagyobb keresőcég tervezett együttműködése kútba eshet, ugyanis az IT-konszernek nem tudnak egyezségre jutni az amerikai igazságügyi minisztériummal.

Az amerikai lap vállalat-közeli forrásokra hivatkozva hírül adta, úgy tűnik, mind a Google, mind pedig a Yahoo is elállni készül a partnerségtől, mivel a versenyfelügyeleti hatóságok olyan komoly feltételeket szabnak, amiket nem áll módjukban, vagy nem akarnak teljesíteni. A cikkíró úgy tudja, hogy a keresőcégek jövő héten fogják hivatalosan is bejelenteni, hogy felbontják a nemrég megkötött reklámszerződést. A keresőcégek megbízottjai több alkalommal is felkeresték az igazságügyi minisztériumot, hogy jobb belátásra bírják a döntéshozókat, és kieszközöljék a feltételek enyhítését, ezen probálkozások azonban látszólag nem jártak sikerrel.
A jelek szerint hiábavaló volt a Yahoo próbálkozása, nem tud belekapaszkodni a Google által dobott mentőövbe.

Kulcsszavak: Google reklám marketing Yahoo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32