A Samsung átvette a vezetést a Motorolától az amerikai piacon

Kiss Ádám Zoltán, 2008. november 9. 10:49

Az USA mobiltelefon-piacán hagyományosan első számú szereplőnek tekintett Motorola a legfrissebb értékesítési mutatók szerint visszaszorult a második helyre, most első alkalommal a vezetést a dél-korai Samsung vette át.

A mobiltelefon-készülékek megjelenésének hajnalán a Motorola volt a szinte egyetlen, és a piacot uraló, teljes kínálati skálát lefedő vállalat az Egyesült Államokban. Ezt hírnevet természetesen a riválisok megjelenése jelentősen megtépázta, de a RAZR sorozat sikere újra az első helyre repítette vissza a vállalatot. Mint ma már tudjuk, ez nem jelentett azonban ugyanilyen mértékű pénzügyi sikereket, a cég eddig munkaerejének 13 százalékát tervezi leépíteni. Ettől függetlenül a RAZR valóban igazi újdonság volt, mind megjelenésében, mind felépítésében, és ma már tudjuk, hogy kiadásával új felhasználói elvárások születtek egy készülék vastagságát illetően. A RAZR ennek megfelelően meglepően sokáig sikeres volt kisebb változtatásokkal, és tulajdonképpen ma is népszerű a készülékcsalád, ám a jelek szerint ez már nem elég az piacelsőség megtartásához.

A Samsung, mely minden szegmensben fejlesztésekbe kezdett, az elmúlt egy évben 6,2 százalékkal 22,4 százalékra növelte piacrészét. A Motorola ugyanebben az időszakban erős, 11,6 százalékos csökkenéssel visszacsúszott 21,1 százalékra. Így a világ legnagyobb bevételt termelő konglomerátumának, a Samsungnak telefonrészlege átvette az uralmat, és az is érdekes adat, hogy a globálisan legnagyobb mobiltelefon gyártó, a Nokia csupán 8,4 százalékkal képviselteti magát az amerikai piacon, ahol a finn cég nehezebben veti meg a lábát, mint világ többi részén.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36