Az amerikai PC-gyártók árat csökkentenek
A Dell és több elektronikai lánc 20-30 százalékos árengedményt kínál bizonyos új notebookokra, pedig az iparágnak ezt a szegmensét mindig egészséges kereslet jellemezte.
A PC-eladások eddig átvészelték a gazdaság lassulását: az év első három negyedévének mindegyikében legalább 12 százalékkal növekedtek a megrendelések világszerte. Az utóbbi néhány hétben viszont a növekedés megakadt, ahogy a fogyasztói költekezés szinte minden téren visszaesett. Az IDC piackutató cég elemzése szerint az utolsó negyedévben tavalyhoz képest 1 százalékos forgalomcsökkenés lesz az amerikai PC-piacon. A válság előtt még 6 százalékos növekedést jósoltak. Az eladások romlását jelezték közvetve a legnagyobb elektronikai áruházláncok gondjai. A Circuit City csődvédelmet kért, a legnagyobb forgalmú Best Buy pedig mérsékelte előrejelzéseit. Az Intel lapkagyártó óriás, amely még egy hónapja is 3 százalékos növekedést vetített előre, a héten közölte: minden területen és piaci szegmensben erős romlás várható.
A PC-kereslet romlása a világon az eladások 19 százalékos részesedését birtokló, piacvezető Hewlett-Packard, valamint a 15 százalékos részesedésű Dell helyzetén is rontott - áll az IDC elemzésében. A Dell több termékének árát csökkentette, egy korábban 984 dolláros Inspiron laptopját például 24 százalékos kedvezménnyel, 747 dollárért kínálja, ráadásul ingyen nyomtatóval.
Az újság szerint az amerikai TV-eladások várhatóan nem fognak drámai mértékben visszaesni, mivel az ország jövő év elején áll át teljesen a digitális műsorszórásra. Sokan viszont nem digitális tévéket vásárolnak, hanem az olcsóbb megoldást választva csak konverterekre költenek, amelyekkel még a régi analóg televíziók is használhatók maradnak.
Az amerikai elektronikai piac jelentős zsugorodása kedvezőtlen hatással lehet a fejlett ázsiai országokra, ahol az elektronikai iparág helyzetének gyengülése az egész gazdaság teljesítményére negatívan hatna. A Samsung például Dél-Korea legnagyobb exportőre, egyben az ország legtöbb embert foglalkoztató vállalata.
Kapcsolódó cikkek
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Bővült a személyi számítógépek piaca tavaly
- Alkatrészhiány miatt drágulhatnak a számítógépek az idén
- Csak a notebook iránt nőtt kereslet az IT-piacon
- Idén is bővül a személyi számítógépek piaca
- Beindult végre a személyi számítógépek piaca
- Jobban alakul a személyi számítógépek világpiaci értékesítése
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.