"Házunk ugyan nincs, de plazmatévét kapunk"!
Karácsonyra megérkeznek az első digitális táblák
Karácsonyra megérkeznek az iskolákba az első digitális táblák - írta a szombati Magyar Nemzet, hozzátéve: "a több mint 24 milliárd forintos beruházást - szemben az iskolákkal és a tanárokkal - nem érinti a válság".
A lap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) megtudta: a beszállító céget december elején választják ki a két jelentkező, a HP Magyarország és az IBM közül, s a milliárdos tender győztese még ebben a hónapban megkezdi az eszközök kiszállítását. A hírre reagálva Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott: "házunk ugyan nincs, de plazmatévét kapunk".
Mint mondta: elképesztő, hogy miközben a kormány a válságra hivatkozva a korábbi megállapodáshoz képest 18 százalékkal csökkenti a közalkalmazottak keresetét, valamit újabb iskolabezárásokat, osztályösszevonásokat, elbocsátásokat generálva reálértékben a források tíz százalékát vonja ki a közoktatásból, megteheti, hogy több tízmilliárd forintot adjon ki digitális táblákra.
A digitális tábla egy olyan eszköz, amelyet összekapcsolnak egy laptoppal, és a készülék a táblára vetíti a tananyagot, amire elektronikus tollal írni is lehet - foglalta össze a berendezés lényegét a lap.
Kapcsolódó cikkek
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- NetOkratikus népszavazást! - Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- Gyerekjáték a számítógép - PC-oktató sorozat indul az M2-őn
- Kötelező online biztonsági leckék gyerekeknek
- Minden kisiskolás laptopot kapott Uruguayban
- "Netre, te gyerek!"
- A digitális táblák szállítására szeptember 4-éig kell ajánlatot tenni
- Szabad internethasználat érettségin Dániában?
- Egy amerikai egyetemen kötelező az iPhone
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.