IT költés: lassulás, de növekedés

forrás Prim Online, 2008. november 17. 12:04

A globális informatikai költés növekedése számottevően fog lassulni 2009-ben a 2008 szeptemberében eszkalálódott globális pénzügyi krízis hatására. Az IDC frissen módosított előrejelzései szerint, a globális IT költés 2,6%-kal fog nőni éves szinten 2009-ben, szemben a válság előtti 5,9%-os előrejelzéssel. Az Egyesült Államokban a várakozások szerint az IT költés növekedése 0,9%-ra csökken 2009-ben, jóval alacsonyabb szintre mint az augusztusban publikált előrejelzésben szereplő 4,2%-os növekedés.

"Annak ellenére, hogy a gazdaságra vonatkozó előrejelzések néhány nap leforgása alatt enyhe emelkedésről drasztikus csökkésre változtak, a jó hír az, hogy az IT jelenleg jobb helyzetben van mint bármikor máskor, hogy ellenálljon a lassuló gazdaság lefelé irányuló húzásának.” - fejtette ki John Gantz, az IDC kutatási igazgatója. “Az informatika mára mélyen beépült számos üzletkritikus vállalati funkcióba és kiemelt szerepet játszik a hatékonyság és termelékenység további emelésében. Következésképpen, az IDC 2009-ben a globális IT költés növekedésével számol, jóllehet lassuló ütemben.”

Regionális összehasonlításban, a költés Japánban, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban 1% körül fog mozogni 2009-ben. Ezzel ellentétben a Közép és Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika és Latin Amerika feltörekvő gazdaságai továbbra is egészséges növekedést fognak mutatni, de érzékelhetően alacsonyabb szinten, mint a korábban előrejelzett két számjegyű növekedések. Szektorok szerinti bontásban a szoftver és szolgáltatási piacok szolid növekedésnek fognak örvendeni, míg a hardver piacokon, a tároló eszközök kivételével, csökkenéssel lehet számolni 2009-ben.

2009-et követő években, az IDC az IT költés növekedésének 6,0%-ot megközelítő szintre történő visszaállására számít a 2012-ig terjedő előrejelzési periódus végére. A gyorsuló növekedés ellenére, az IDC becslései szerint az iparág 300 milliárd USD-nyi bevételtől esik el az alacsonyabb költés miatt a következő négy évben.

A jelenlegi pénzügyi válság bizonytalanságainak fényében az IDC egy pesszimista előrejelzést is elkészített, amellyel segíteni szeretne a vállalatvezetőknek a tervezésben, arra az esetre, ha a válság hatásai erősebbek lesznek. Ebben a forgatókönyvben a globális GDP növekedés ütemét az IDC 0,3%-ra redukálta, ami 1,5%-kal marad el a jelenlegi előrejelzéstől és a leggyengébb teljesítményt jelentené a 2. világháború óta eltelt időszakban. Ez marginális, 0,1%-os növekedést eredményezne a globális IT költésben 2009-ben, csökkenő költésekkel az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Japánban.

"Noha a felülvizsgált előrejelzés és a pesszimista forgatókönvv sötét kilátásokat tükröz a globális GDP alakulására vonatkozóan a következő néhány évben, az IT költés lényegében jól alakul a 2001 szeptember 11.-ét követő hanyatláshoz képest” – állítja Stephen Minton, IDC alelnök, globális IT piacok és stratégiák. ”Jelenleg a vállalatok nem rendelkeznek azzal a felhalmozott informatikai eszköz és költés többlettel, amelyek az Y2K probléma lecsengése és a dot-kom lufi kipukkanása után lehetővé tette a beruházások leállítását. Következésképpen, nagyobb lesz a rájuk nehezedő nyomás, hogy versenyképességük megőrzése céljából továbbra is beruházzanak az informatikába.”

Kulcsszavak: IT trend IDC

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32