Ballmer kommentárjára 21 százalékot zuhant a Yahoo
Jerry Yang lemondása a Yahoo másfél éve betöltött vezérigazgatói posztjáról elvben a bizonytalanság mellett új lehetőségeket is nyithat a hányatott sorsú vállalat számára. Ezek közül az egyik legfontosabb egy stratégiai befektető megtalálása lenne. Mivel Yang személyét is megnevezték, mint a korábbi Microsoft-Yahoo megállapodások meghiúsulásának okát, távozásával felmerült egy újabb közeledési folyamat megindulására egy együttműködésre jobban hajló menedzsment segítségével.
Ezeknek a bizonytalan, ám a szép reményeknek tett a végére pontot Steve Ballmer nyilatkozata. A Microsoft vezérigazgatója kerek-perec kijelentette, hogy nem akarják megvenni a Yahoot. A hír sokkolta a vállalatban még bizakodó befektetőket, és a keresőcég papírjai igen rövid idő alatt 20,9 százalékot zuhantak., 2 dollár 14 centtel 9 dollár közelébe. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy mindez annak ellenére történt, hogy Ballmer azért hagyott egy kis reménysugárt. Ugyanebben a nyilatkozatában ugyanis kijelentette azt is, hogy a Yahoo keresésekkel foglalkozó vállalatrészébe azért befektetnének, elképzelhetőnek látna valamilyen együttműködést. Ez a kedvező megfogalmazás azonban vagy a többször zátonyra futott és elhúzódó Microsoft tárgyalásokban már hitüket vesztett befektetők, vagy a vállalt jövőjét csak egy teljes felvásárlásban elképzelő piaci szereplők miatt nem befolyásolta a rekordméretű Yahoo-részvényárzuhanást.
Kapcsolódó cikkek
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Javult a Yahoo negyedéves eredménye
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
- 79 millió dollárt költött a Yahoo a Microsoft felvásárlás átgondolására
- Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer
- Elérkezett az idő a Yahoo felvásárlására
- A nagybefektetők eladnák a Yahoo keresőrészlegét
- A Yahoo keresőrészlegére pályázik a Microsoft
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.