Sanyo: fúziós tárgyalások a Panasonic-kal; hibrid töltési rendszer

Kovács Attila, 2008. november 27. 18:24

A 15 milliárd eurós konszolidált éves árbevétellel rendelkező japán Sanyo vállalat 2008. november 7-én tárgyalásokat kezdett a 90,5 millárd dollár nettó éves forgalmú Panasonic-kal, a két vállalat egyesüléséről, melynek célja a profit maximalizálása és szinergiában egyesíteni a két cég erősségeit.

A Sanyo magyarországi leányvállalatának mai sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a lehetséges egyesülés után a Sanyo, mint a Panasonic leányvállalata működne tovább, miközben mindkét cég átadja a másiknak fejlesztéseit, tapasztalatait és módszereit. A tárgyalások menetéről annyi tudható, hogy már mindkét cég felállította és delegálta tárgyaló csapatát, a fúziós megbeszélések a tervek szerint ez év végéig lezárulnak.

Peter Simon, a Sanyo közép-kelet-európai értékesítési igazgatója tájékoztatta továbbá a résztvevőket, hogy vállalata újszerű töltési rendszert dolgozott ki az olyan „kis készülékek” számára, mint a mobiltelefonok, mp3-lejátszók vagy fényképezőgépek. A Hybrid Charging System nevű megoldásban a Sanyo saját erősségeit ötvözte, lényege ugyanis az újgenerációs akkumulátorok és a napenergia kombinációja, amivel nem csak „zöld”, de bárhol használható segítséget kapunk készülékeink feltöltéséhez.  Peter Simon hozzátette: a Hybrid Charging System nevű megoldásban a Sanyo saját erősségeit ötvözte. A több modellből álló rendszer „lelke” egy új generációs akkumulátorokból álló csomag, melyet napelemmel és hálózati árammal is feltölthetünk. Az így nyert, illetve eltárolt energiát akár egy év múlva is használhatjuk kisebb készülékeink működtetésére, vagy feltöltésére, jellemzően USB szabványú kimeneteken keresztül.

A készülékcsaládra (tagjai; az eneloop Solar Charger, az eneloop Solar Light, Solar Charger 3, Solar Charger 4) főbb jellemzők: az akkumulátorok önkisülése igen alacsony; minden cella rendelkezik egy PTC nevű szolgáltatással, mely a túlzott áramleadástól védi a készülékeket, amiben felhasználják, valamint minden eneloop elem antibakteriális bevonattal van ellátva; az eneloop egyesíti magában az alkáli elemek és az akkumulátorok legjobb tulajdonságait (azonnali használhatóság, a hosszú tárolási idő, 1000 alkalommal újratölthető kialakítás). Az eneloop elemekkel digitális kamerákkal négyszer-ötször annyi felvétel készíthető, mintha hagyományos alkáli elemet használnánk. A Hybrid Charging System további meghatározó elemei a napelemek. (A cég HIT nevű napeleme a beérkező energia 19,7 százalékát képes hasznosítani. A HIT cellákat − ipari légkondicionáló berendezések beltéri egységei mellett − főleg a vállalat 1999 szeptemberében alapított, 830 személyt foglalkoztató dorogi gyárában, Magyarországon állítják elő. Közvetlen szállítás nincs, Magyarországon a müncheni elosztó központból szerezhetők be a cellák. A Sanyo hazai partnercégei: Alfanap Kft. (Mosonmagyaróvár), Kapacitás Kft. (Budapest).

További információ: http://www.eneloop.info/hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32