Szent László Kórház: informatikával támogatott gyógyítás és gyógyulás
Korlátlan Lehetőségek programja keretében a Microsoft 2008 augusztusában indította útjára a kórházakban a gyermekosztályok digitalizálását célzó programját. A kezdeményezés célja, hogy a cég olyan kórházi osztályok munkáját segítse az informatikai megoldások által, ahol életet veszélyeztető betegségben szenvedő 3-18 év közötti gyermekeket kezelnek, gyógyítanak.
Az informatikával támogatott gyógyítás és gyógyulás a transzplantációs osztály speciális követelményei miatt kiemelt szerepet kap, így a mostani program jól példázza az innovatív megoldásokban rejlő széles körű felhasználási lehetőségeket.
Korlátlan Lehetőségek programja keretében a Microsoft az Intellel karöltve Intel Classmate PC-ket és szoftvereket adományozott a Szent László Kórház Csontvelő Transzplantációs és Hematológiai Osztályán dolgozó orvosok által létrehozott Őssejt Alapítványnak.
A hosszú kórházi kezelés, az ezzel járó félelem, bizonytalanság és bezártság mindenkit megvisel, különösen a gyerekeket. A kórházakban működő kórházpedagógus program ezért kiemelt fontossággal bír a tartós kórházi kezelés alatt álló gyerekek tanulási, sőt gyógyulási esélyeinek javításában.
A mostani felajánlásnak köszönhetően az osztályon kezelt gyermekek elszigetelt környezetükben is folytathatják tanulmányaikat, és az interneten keresztül kapcsolatban maradhatnak osztálytársaikkal, barátaikkal. Emellett a Microsoft alkalmazásai az elektronikus láz- és kórlapok menedzselésén és archiválásán, illetve a gyógyítással kapcsolatos információ megosztásán keresztül az orvosok munkáját, a gyógyítás folyamatát is hatékonyabbá teszik.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.