Az oktatási rendszerek nem felelnek meg a gazdaság igényeinek

forrás Prim Online, 2009. január 21. 13:40

A Londonban megrendezett „Tanulás és technológia” világfórumon a Cisco, az Intel és a Microsoft bemutatta azt a több szektort átfogó kutatási projektre vonatkozó közös tervet, amelynek célja a tudásfelmérések új módszereinek és technológiáinak a kidolgozása. A bejelentés részeként a vállalatok felkérték az oktatási vezetőket, a kormányokat és egyéb szerveket is, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A három vállalat által kezdeményezett projekt főigazgatója Barry McGaw (PhD), a Melbourni Egyetem oktatáskutatási intézetének igazgatója lesz. A széles körű tudományos és kutatási tapasztalattal rendelkező szakember a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási igazgatója, ahol nemzetközi tudásfelméréssel foglalkozott a PISA (Program for International Student Assessment) keretében.

A Cisco, az Intel és a Microsoft piaci kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy az oktatási rendszerek többsége nem tartott lépést a gazdaság igényeivel, a diákok nem sajátítják el azokat a készségeket, amelyek a későbbi boldogulásukhoz szükségesek. Ezek közé tartozik a kritikus és kreatív gondolkodási, illetve az együttműködési készség, valamint a technológiának az üzleti életben és a társadalomban történő felhasználásához való alkalmazkodás.

A projekt számos olyan kulcsterületre összpontosít, amelyek a legígéretesebb lehetőségeket kínálják az oktatás és a felmérési módszertan megújításához. A programban résztvevő oktatók és akadémikusok a tudásfelmérés módszertanaira és technológiáira, a hatékony tanulási környezetre, valamint a másolható infokommunikációs tanítási és felmérési módszerekre összpontosítanak. Ezek egyben segítik azoknak a készségeknek a fejlesztését és felmérését, amelyekre a diákoknak a sikerhez szüksége lesz. Cél, hogy a PISA és a TIMSS felmérések következő verziójában mindez már megjelenjen. Ennek érdekében áttekintik majd a 21. századi készségek tanítására és tesztelésére alkalmazott bevált iskolai gyakorlatokat is.

„A szűkülő erőforrások és a piaci nyomás azt jelzik, hogy az oktatás többé nem csupán a kormányok felelőssége”
– mondta McGaw, majd így folytatta: „A jövőbeni munkaerő képzéséhez szükség lesz a magánszektor elkötelezettségére az állami intézményekkel való partneri együttműködés érdekében. A felmérések megreformálása alapvető fontosságú az oktatás rendszerszintű átalakításához. A PISA nemzetközi tudásfelmérés olyan kompetenciákra összpontosít, mint a szövegértés, a matematika és a természettudomány. A 2003-as PISA felmérés során tettünk egy újabb lépést és a felmérést kibővítettük a problémamegoldó képességek vizsgálatával, de ezt az elemző-érvelő képességekre korlátoztuk. Reméltük, hogy 2006-ban az infokommunikációs kompetenciákat is felvehetjük a felmérésbe, de ez akkor nem valósult meg. Most mindannyiunknak együtt kell működnünk a felmérés gyakorlatának fejlesztése érdekében.”

A Cisco, az Intel és a Microsoft kezdeményezése elnyerte a felmérésekkel foglalkozó főbb nemzetközi szervezetek támogatását. Különösen az OECD és az iskolai oktatás eredményességét vizsgáló nemzetközi szervezet, az International Association of the Evaluation of Educational Achievement (IEA) jelezte érdeklődését, hogy a 21. századi képességfelmérések eredményét felhasználnák saját nemzetközi fejlesztésű projektjeikhez, a PISA felmérésnek, illetve a matematika és természettudomány nemzetközi összehasonlító teljesítménymérésének (TIMSS) a továbbfejlesztése során.

„A globális gazdaságban a világ legjobban teljesítő oktatási rendszerei váltak az oktatás sikerének mércéjévé, nem pedig pusztán a nemzeti szabványok alapján elért javulás”
– nyilatkozta Andreas Schleicher, az OECD Oktatási Mutatók és Elemzések osztályának vezetője, és hozzátette: „Ezért van az, hogy egyre több ország méri fel oktatási rendszerének viszonylagos erősségeit és gyengeségeit az OECD nemzetközi PISA vizsgálatának segítségével. Ahhoz, hogy ez hatékony legyen, rendkívül fontos, hogy a felmérések folyamatosan fejlődjenek és tükrözzék azokat a képességeket, amelyek fontosak az egyének és a gazdaságok számára. A technológiaalapú felmérések ebben kulcsszerepet játszanak majd, a projekt pedig összehozza azokat a fontos partnereket, akik segíthetnek, hogy a PISA mindezt meg tudja valósítani.”

Kulcsszavak: oktatás Cisco Microsoft Intel

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36