Microsoft Innovációs Központ: vidéki intézményekre is kiterjeszti képzéseit

forrás Prim Online, 2008. október 14. 13:02

Idén októberben már a századik gyakornoknak sikerült elhelyezkednie Microsoft partnercégeknél a Microsoft Student To Business (Gyakornoki) Program keretein belül.

A program másfél éve indult, célja az egyetemisták elméleti ismereteinek összehangolása a piaci igényekkel. A program lehetőséget biztosít fiatal mérnökök és programozók részére, hogy gyakorlati ismereteket szerezzenek tanulmányaik folyamán, és a diploma megszerzése után már az elméleti ismereteken túl az iparban elvárt követelményeket is ismerjék, és azoknak meg is tudjanak felelni.

A programba való bekerülésnek szigorú feltételei vannak, a diákok kétféleképpen nyerhetnek felvételt a programba:egyetemi és egyéb szakmai teljesítményük alapján vagy a Microsoft Innovation Centerben szervezett ingyenes Microsoft Certified Professional (MCP) tanfolyamokon elért eredményeikkel. Azon hallgatók, akik bekerültek az ajánlórendszerbe, belépést nyernek a Devportal.hu oldalon vezetett cégadatbázisba, melyben a Microsoft technológiák ismeretét megkövetelő gyakornoki/diplomatervező/önálló laborozó és junior fejlesztői hirdetések találhatók. Az ajánlórendszerben szereplő felhasználók így akár több helyre is beadhatják pályázatukat.

A hallgatók az ajánlatot követően három hónapos ösztöndíjas képzésben vehetnek részt a Microsoft Partnercégeknél, ahol heti minimum 20 órában valós feladatok megoldásával mélyíthetik megszerzett elméleti tudásukat. A harmadik hónap után a cég állásajánlatot tehet a hallgatónak. A 100 eddigi résztvevőre vetített statisztika azt mutatja, hogy négy hallgatóból három a gyakorlati idő után az adott cégnél marad főállású alkalmazottként.

 „1,5 éve a Student To Business beindításakor éreztük, hogy ez várhatóan egy igen népszerű program lesz. Azonban nem hittük, hogy ilyen rövid idő alatt több mint 600 diákot fogunk képezni, és több mint 100 új álláshoz tudjuk hozzásegíteni a legjobb hallgatókat.” – mondta Lippe Szabolcs, a Microsoft Innovációs Központ programmenedzsere. – „A következő másfél évben az eddig főleg Budapest központú képzésünket és programunkat vidéki intézményekre is ki szeretnénk terjeszteni, és további kompetencia központokat szeretnénk alapítani a főbb egyetemi városokban. Az alapítás előfeltétele a minden diák számára ingyenesen elérhető MSPRESS könyveket tartalmazó szakmai könyvtár megléte. Ennek legfontosabb első részét, a könyvek beszerzését már elvégeztük, így már csupán napok kérdése hogy az érintett városokban is beindíthassuk tanfolyamainkat”

A Microsoft partnercégei számára is számos praktikus előnnyel jár a gyakornoki programban való részvétel. Fiatal, jó képességű szakembereket ismerhetnek meg, és képezhetik őket saját igényeik szerint. A gyakorlati idő lejárta után pedig állásajánlatot tehetnek nekik. Így tulajdonképpen a gyakornokok közül a legjobbakat tudják magukhoz csábítani, és jól képzett, megbízható munkaerőre szert tenni. Mindezt az amúgy hosszadalmas és költséges keresési procedúra nélkül, a Devportal.hu szolgáltatásaira támaszkodva. 

Kulcsszavak: Microsoft oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36