Újabb IBM szuperszámítógép, kétmillió laptop erejével

Milkovits Gábor, 2009. február 4. 07:45

Az IBM alig hét hónappal a világ akkori legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépe után egy még komolyabb masinát jelentett be, a Sequoia („mamutfenyő”) képében.

Míg az előző generációs Roadrunner („gyalogkakukk”) másodpercenként 1 petaflop, azaz 1026 billió művelet elvégzésére volt képes, addig a Sequoia már 20 petaflop-ot, azaz 20 ezer billiót, avagy 20 billiárdot tud végrehajtani egy másodperc alatt. A szuperszámítógépet természetesen a legmagasabb szinten összetett feladatok végrehajtására tervezték, mint amilyen például a nukleáris tesztek végrehajtása, vagy az időjárás-előrejelzés és az olajkutatás. A Sequoia az amerikai Energiahivatalnál lesz üzembe helyezve, az Országos Lawrence Livermore Laboratóriumban, a tervek szerint valamikor 2011-ben. 

A gépről technikai részleteket egyelőre nem nagyon közöltek, ám valószínű, hogy a Roadrunner-hez hasonlóan szintén AMD Opteron processzorokat, illetve a Sony-val közösen fejlesztett Cell csip komponensein alapuló lapkákat tartalmaz. A Sequoia az IBM szerint rendkívül hatékonyan üzemel, azonban még így is 96 hűtőszekrény-méretű állványt fog elfoglalni, mintegy 318 m2 alapterületen. A gyártó egyelőre árat sem közölt; a Roadrunner megépítése tavaly 133 millió dollárba került.

Kulcsszavak: IBM PC szuperszámítógép

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32