A gazdasági válság árnyékában zajlott a CeBIT
A rendezők szerint az öt nap alatt kereken 400 ezer látogató kereste fel az immár hagyományos információtechnológiai és telekommunikációs vásárt, azaz pontosan 20 százalékkal kevesebben, mint tavaly.
De a tavalyi évhez képest 25 százalékkal esett vissza a kiállítók száma is, idén mintegy 4300 kiállító volt jelen az elmúlt évi vásár 6000 résztvevőjével szemben. Mindenekelőtt az ázsiai országok korábban hagyományos kiállítói közül maradtak többen távol, de ugyancsak takarékossági okokból "megnőtt a hiányzás" az Egyesült Államokból, Kanadából és az európai országokból is.
Mindennek ellenére a rendezők sikeres vásárról beszéltek, kiemelve, hogy a legfejlettebb technológiák iparát az elmúlt hónapok válsága mégis kevésbé sújtotta, mint például az autóipart vagy a gépgyártást.
Az idei CeBIT középpontjában a mobilinternet, továbbá az úgynevezett környezetbarát információs technológia állt, amely egyebek között arra hivatott, hogy csökkentse az energiafogyasztást szinte valamennyi gazdasági ágazatban. Ennek megfelelően a CeBIT fő profilja ezúttal is az úgynevezett "zöld IT" volt.
A mobilinternet, illetve világhálóhoz való minél gyorsabb hozzájutást segítő eszközök bemutatkozásának keretében az egyik legfőbb szenzáció az Asus cég által bemutatott duálképernyős laptop volt. Ennek lényege a kettős képernyő, azaz a hagyományos mellett az irányítást végző eszközök is egy érintőképernyőre kerültek.
Szakértők szerint az idei CeBIT mindenekelőtt a szakma kiállítása volt, s a vásár üzleti jellegén a rendezők a jövő évben sem kívánnak változtatni. Ugyanakkor költségcsökkentés céljából döntés született arról, hogy a kiállítás időtartamát 2010-től egy nappal lerövidítik, s az vasárnap helyett már szombaton véget ér.
Kapcsolódó cikkek
- CeBIT 2010 - 3,7 százalékkal több látogató
- CeBIT 2010 - Háromdimenziós képmegjelenítés: túl sok a lehetőség
- CeBIT 2010: Első Sapphire netbook Atom N450 CPU-val
- CeBIT 2010: Két új Asus minden egyben PC
- Informatikai tudáshiány elé néz Európa
- Prémium kategóriás készülékekre fejleszt a Nav N Go
- CeBIT: három új játék-noteszgépet mutatott be az MSI
- "Európai e-Kiválóság Díj 2010" magyar győztesei a CeBIT kiállításon
- Házakat is törölhetnek a Google utcanézegető német változatában
- 2005 óta felére csökkent a számítógépek ára Németországban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.